kapubanner for mobile

Jövedelemtől is függ, hogy mennyi a bölcsődei térítési díj

Nincs két település, ahol ugyanannyit kérnének el a bölcsődéért, és az új törvénnyel az elkért pénzek közötti különbség már az azonos intézményt igénybe vevő szülők között is nagyra nőhet - írja a Népszabadság.

A nagycsaládosokon, a tartósan beteg vagy fogyatékos gyereket nevelőkön és a rendszeres gyerekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek szülein kívül januártól mindenkitől kérhetnek gondozási díjat az önkormányzati bölcsődékben egy tavaly elfogadott törvénymódosítás szerint. A díj az egy főre jutó havi jövedelem maximum 25 százaléka lehet.

A zuglói szülők még reménykedhetnek, mert a kerületben még nem született döntés a díjról. A szülők azzal érvelnek a díj ellen, hogy mivel annak mértékét a jövedelem alapján kell meghatározni, és a jövedelemigazolások szerintük sokszor nem a valóságot mutatják, nem születhet arányos, igazságos döntés. Szerintük azok a családok fognak kiszorulni a bölcsődékből, akik leginkább rászorulnának.

Rákosmente önkormányzata már döntött: április elsejétől havi 25 ezer forintot kérnek a szülőktől azzal, hogy a személyi térítési díj összege nem haladhatja meg a családban az egy főre jutó havi jövedelem 10 százalékát. Hódmezővásárhelyen szintén áprilistól a korábbi - más jogcímen szedett - napi 657 forint helyett azoknak a családoknak, amelyekben az egy főre eső jövedelem nem éri el a 39 ezer forintot, 430 forintot kell fizetniük. 55 ezer forint egy főre eső jövedelemig 580, 70 ezer forintig 630 forintos napidíjat kérnek. Díjemelés az ennél magasabb jövedelmű családoknál lesz, szintén sávosan. Bicskén, ugyancsak jövedelemtől függően, havi 2-9 ezer forintot kell majd fizetni, a főváros szocialista vezetésű XIII. kerületében viszont nem vezetik be a díjat. Vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz két olyan önkormányzat, ahol ugyanannyit kérnek majd a bölcsődéért.

A Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének elsőként az Index által ismertetett felmérése szerint az intézmények negyven százalékában biztosan lesz térítési díj, 50 százalékukban pedig később dönt az önkormányzat. Ezzel együtt továbbra is szerencsésnek mondhatja magát az a szülő, aki talál bölcsődei férőhelyet a gyerekének.

Népszabadság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek