Jövőre 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma
Az idei 70 ezres csökkenés után jövőre 12 ezerrel nőhet a foglalkoztatottak száma, ami gyakorlatilag stagnálást jelent - hangzott el a Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) közös keddi budapesti tájékoztatóján.
Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat és az MKIK szeptember-októberben végzett közös konjunktúra felmérésében szereplő 7.151 gazdasági szervezet kétharmada jövőre változatlan foglalkoztatotti létszámmal számol - mondta Székely Judit. Az SZMM szakállamtitkár megjegyezte azt is, hogy az üzleti szférában az idei 70 ezres létszámcsökkenés 100 ezerrel nagyobb lett volna az állami munkahelymegőrző programok nélkül.
Munkahelymegőrző programokra belső forrásból 2009-ben közel 20 milliárd forintot költött a kormányzat, amelyhez uniós forrásból 2009-2010-ben összesen 32,5 milliárd forintos forrást rendeltek hozzá - tette hozzá Simon Gábor államtitkár.
A magyar foglalkoztatottsági helyzetet az EU teljesítménye erősen befolyásolja, márpedig idén az eurózóna GDP-je négy százalékkal, ezen belül Németországé 4,7 százalékkal esik vissza, és jövőre sem várható egy százaléknál nagyobb növekedés - jelezte Parragh László, az MKIK elnöke.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?