kapubanner for mobile

Jövőre is emelik az állami dolgozók bérét

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A jövő évben legalább 4 százalékos béremelésre kerülhet sor a közszférában, és a konvergenciaprogram lehetőségeitől függően félhavi illetményt is kaphatnak a közszférában dolgozók - jelentette be Budai Bernadett pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

images

A kormányszóvivő tájékoztatásában elmondta, hogy 2009-ben ismét egy összegben, legkésőbb december 20-ig kapják meg a 13. havi fizetést a közszféra dolgozói. Budai Bernadett ismertetése szerint ez a rendelkezés a közalkalmazottakat, a köztisztviselőket, a közigazgatásban dolgozókat, a fegyveres és rendvédelmi dolgozókat, a bírákat, ügyészeket és az igazságügyi dolgozókat érinti.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek