Jövőre kezdődik a lovi privatizációja
A jövő év február 28-ig kell kiírni a koncessziós pályázatot a lóversenyfogadás és a bukmékeri fogadásszervező tevékenységre, és ezzel együtt kell közzétenni a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. üzletrészeinek eladására a privatizációs tendert is - derül ki a napokban közzétett kormányhatározatokból.
Mindkét koncessziós szerződés 20 évre szól, és mindkettő legfeljebb további 10 évvel meghosszabbítható a szerződésben foglalt feltételek alapján. A nyertes ajánlattevő a koncesszió teljes időtartamára kizárólagosan folytathatja a lóversenyfogadást, míg a bukmékeri rendszerű fogadás a tevékenység kezdetétől számított öt évig élvez kizárólagosságot.
Kormányhatározat emlékeztet arra, hogy a két értékesítendő cégnek idén augusztus végéig 4,493 milliárd forint tulajdonosi hitelt nyújtott az ÁPV illetve jogelődje. A kormány döntése szerint a tevékenységek koncesszióba adásáig, illetve a két vállalkozás eladásáig az ÁPV Zrt.-nek további intézkedéseket kell tennie a hazai lóversenyezés fenntartására és a Nemzeti Lóverseny Kft. működési veszteségének finanszírozására. A Nemzeti Lóverseny Kft. tulajdonában lévő Kincsem Park fenntartását és üzemeltetését végzi - tájékoztatott Telkes Bálint gazdasági igazgató. A cég az idén 420 millió forint bevétel mellett 770 millió forint veszteséggel számol.
A fogadásokat szervező Magyar Lóversenyfogadás Szervező Kft. árbevétele az idén várhatóan 1,4 milliárd forint lesz. Tavaly az árbevétel 1,334 milliárd forint volt, ami mindössze 2-3 százalékos éves növekedésnek felelt meg. A vállalkozás 6 millió forint mérleg szerinti nyereséggel zárta a tavalyi évet, az idén pedig 3-4 millió forint profitot vár.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?