Júliustól 70 év lesz a közalkalmazotti nyugdíjkorhatár?
A közalkalmazottak és köztisztviselők 70 éves nyugdíjkorhatárát indítványozta szerdán a szocialista párt. Mint mondják, a jelenlegi 65 éves korhatár miatt "alkotmányossági kérdések" és "ellátási nehézségek" merültek fel, ezért az ügyben sürgősségi eljárást kértek a kormánytól.
A közalkalmazottak és köztisztviselők eddigi, 65 éves nyugdíjkorhatárának 70 évre emelését indítványozta szerdán a szocialista párt. Mint arról a Napi Gazdaság értesült, a nyugdíjkorhatárt azért szeretnék júliustól megemelni, mert a mostani 65 éves küszöb miatt egy éven belül a pedagógusok közül 4500-an, az orvosok közül pedig 8500-an érnék el ezt a határt, ami az oktatási és az egészségügyi szféra katasztrofális helyzetéhez vezethetne. Az érintett ágazatok képviselői szerint a jelenlegi helyzet az előzetes hatástanulmányok és egyeztetések hiánya miatt következett be.
Az MSZP az indítvány benyújtásával egy időben arra kérte a kormányt, hogy a nyugdíjkorhatár ügyében -a helyzet súlyosságára való tekintettel- sürgősségi eljárás keretében döntsenek.
Az MSZP az indítvány benyújtásával egy időben arra kérte a kormányt, hogy a nyugdíjkorhatár ügyében -a helyzet súlyosságára való tekintettel- sürgősségi eljárás keretében döntsenek.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?