Jutalmazott polgármesterek
A budapesti polgármestereknek csak kis része kapta meg tavaly a törvény által megengedett jutalommaximumot, hathavi illetményét. Tizenhárman eleve lemondtak a prémiumról írja a Népszabadság.
A budapesti önkormányzatoknál esetenként még mindig szemérmesen kezelik a polgármesterek amúgy közpénzből fizetett javadalmi viszonyait, kiváltképp az éves jutalmukat firtató kérdéseket, noha a korábban nagy visszhangot kiváltott, olykor valóban csillagászati összegeket" a törvény utólag némiképp visszafogta. A jogszabály szerint a polgármesterek éves jutalma nem haladhatja meg hathavi illetményük, illetve tiszteletdíjuk összegét. Ez utóbbinak határait szintén törvény írja elő, így túl nagy eltérés nincs a polgármesterek között. A lehetséges jutalom esetükben valamivel több mint bruttó hárommillió forint.
Sok kerületben azonban ezzel sem éltek. Tucatnyinál is több polgármester lemondott e juttatásáról. Nem vett fel jutalmat Nagy Gábor Tamás (Fidesz), az I., Horváth Csaba (MSZP), a II., Derce Tamás (független), a IV., Steiner Pál (MSZP), az V., Verók István (MSZP), a VI., Hunvald György (MSZP) a VII., Gegesy Ferenc (SZDSZ), a IX., Andó Sándor (MSZP), a X., Mitnyan György (Fidesz) a XII., Rátonyi Gábor (Fidesz), a XIV., Szabó Lajos Mátyás (MSZP), a XVI., Mester László (MSZP), a XVIII. és Steinerné Török Katalin (MSZP), a XIX. kerület polgármestere.
A jutalmazottak közül sem mindenki kapta meg a maximumot: Szabados Ákosnak (MSZP), Csécsei Bélának (SZDSZ), Tóth Mihálynak (MSZP), Tarlós Istvánnak (független), Geiger Ferencnek (független) kisebb összeget szavazott meg a képviselő-testület.
Arra is akadt példa, hogy a képviselő-testület kétszer jutalmazta a kerület vezetőjét. Bollók Istvánné (MSZP), Molnár Gyula (MSZP) Tóth József (MSZP) tavaly két alkalommal vehetett fel három-három havi illetményének megfelelő díjazást.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?