Juttatással ösztönzik a szerződéses katonákat
Több juttatással és kötelezettséggel számolhatnak a szerződéses katonák a jövőben. Egyebek között tíz százalékkal kívánják emelni a külföldi békefenntartásban részt vevők pótlékát - közölte a honvédelmi miniszter a távirati irodának adott interjújában.
Szekeres Imre ismertetése szerint egy tizenöt pontból álló programot állítottak össze, amely január 1-jén indul. A programban a toborzással és a kiképzéssel kapcsolatban léptetnek életbe több intézkedést, amelyek a katonákat nem csak anyagilag, hanem karrierjük szempontjából is motiválja majd. Arra szeretnék ösztönözni a szerződéses katonákat, hogy bizonyos idő után végezzék el a tiszthelyettesi tanfolyamot és legyenek hivatásos katonák. Mint mondta, jelenleg a szerződéses katonák gyakorlatilag következmények nélkül bonthatják fel szerződésüket a honvédséggel, ezen szeretnének változtatni. Ezért azt tervezik, hogy ha valaki idő előtt megszakítja szerződését, akkor vissza kell fizetnie a kapott juttatásait. Jelenleg legkevesebb három évre írhat alá szerződést a honvédséggel a munkavállaló.
Szerepel a miniszter tervei között az is, hogy a jövőben nem csak a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek kaphatnak majd lakhatási támogatást, hanem a szerződéses katonák is. Ez a 80 ezer forintot is elérheti havonta. A későbbiekben a szerződéses katonák egyetemi tanulmányait is támogatják majd.
MTI/ Magyar Nemzet
Szerepel a miniszter tervei között az is, hogy a jövőben nem csak a hivatásos tisztek és tiszthelyettesek kaphatnak majd lakhatási támogatást, hanem a szerződéses katonák is. Ez a 80 ezer forintot is elérheti havonta. A későbbiekben a szerződéses katonák egyetemi tanulmányait is támogatják majd.
MTI/ Magyar Nemzet
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon