Karikatúrákkal színesítik a pályakezdők honlapját
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium a tájékoztatás javításával is segíteni kívánja a pályakezdők munkába állását, ezért vidám honlapot indított számukra. A tárca internetes oldala könnyen érthető formában ad információkat a munkaviszony létesítésének előírásairól, a munkaszerződés megkötéséről, módosításáról.
A kiadvány foglalkozik a tanulmányi szerződéssel, a munkaidő, a pihenőidő szabályaival. A pályakezdők eligazodhatnak abban is, hogy miként oszthatja be a munkáltató a munkaidőt a munkaidő-keret szabályai szerint. Mikor, milyen feltételekkel jár a pihenőnap, a pihenőidő. Mikor, milyen módon osztható be a munkavállaló vasárnapi munkavégzésre. Az MTI szerint hasznos lehet, ha a pályakezdő ismeri a túlóráztatással kapcsolatos munkáltatói és munkavállalói jogokat, kötelességeket. Foglalkoznak a vasárnapi, a többműszakos munkáért, a túlóráért járó pótlékokkal is. Sőt még azzal is, hogy mikor érdemes munkaügyi bírósághoz fordulni.
A kiadvány ismerteti a még csak tervezett intézmény, a munkavállalói jogok biztosa feladatait is. A biztos egy olyan személy lenne a minisztériumban, aki tájékoztatja a hozzá forduló munkavállalókat a dolgozók és munkáltatók jogairól, kötelezettségeiről. Vitás ügyekben az illetékes hatósághoz vagy bírósághoz irányítja a panaszos munkavállalót. Amennyiben a panasz alapján bizonyítható a jogi szabályozás ellentmondásossága, a biztos ajánlást tesz annak módosítására. A biztos a tervek szerint továbbá jelentést készít majd az egyes munkavállalói csoportok munkajogi helyzetéről, a munkavállalói jogaik érvényesüléséről - derül ki a pályakezdőknek készített kiadványból.
Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?