Karrierlehetőség a közgazdász versenyen
Ismét megrendezik a fiatal közgazdászoknak szóló versenyt, a Diák Menedzsment Bajnokságot. A diákok egy piaci viszonyokat szimuláló program segítségével mérik össze tudásukat, amit hazai cégek képviselői bírálnak el. A legjobbakat felveszik - áll a portálunknak eljuttatott közleményben.
Márciusban már 18. alkalommal rendezik meg a Diák Menedzsment Bajnokságot. A versenyen 3 fős csapatokat alkotva indulnak a részvevők, hogy egy szimulációs program segítségével egy fiktív telekommunikációs piacon mérjék össze tudásukat. Az évente több száz résztvevőt vonzó eseménynek budapesti és vidéki selejtezői is lesznek.
Online tesztfordulóval indul a megmérettetés, ahol a csapatok megismerkedhetnek a programmal, és kidolgozhatják az élesben követendő stratégiájukat. Ezután a több fordulós élő selejtezőkön 4 virtuális éven át vezetik saját fiktív cégüket, az online középdöntőbe pedig azok kerülnek be, akik a legtöbb profitot termelik az utolsó év végén. A csapatok ugyan konkurenciái egymásnak, de a siker érdekében együttműködések, és közös beruházások is megvalósulhatnak, a szimuláció tehát mindenben az igazi üzleti élethez hasonlít - olvasható a sajtóanyagban.
Az élő eseményeken a hazai piac szereplői közül is sokan részt vesznek, így a versenyzők első kézből tájékozódhatnak az álláskeresőkkel szemben támasztott követelményekről és karrierlehetőségekről. Tíz csapat jut a döntőbe, ahol a kapcsolatépítés mellett prezentációkat is kell tartani, valamint szakmai vitákon érvelni, aminek eredményét szakmai zsűri bírálja el.
A bajnokságra diákok és pályakezdők nevezését is várják, a határidő március 23.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek