kapubanner for mobile

Karrierprogramot indítanak az elbocsátott közszolgáknak

Jövő januárban indulna karrierprogram a központi hivatalokból elbocsátottak segítésére. A Karrier Hidat, melynek keretén belül hitelfelvételre, átképzésre és az új munkáltatóknak adó- és járulékkedvezményekre lenne lehetősége jelentette be Lázár János, írja a Világgazdaság.

A kormányzat a bürokráciacsökkentés jegyében 73 hivatalt és háttérintézményt szüntetne meg, amely 50 ezer munkavállalót érint, és nagyjából 6000 fő elbocsátásával jár majd.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint 3 pillére lesz a programnak. Az első pillér alapján adó- és járulékkedvezményeket biztosítanának azoknak a cégeknek, amelyek a közszférából kikerülőket foglalkoztatnák, a második pillér a hiányszakmákra vonatkozó átképzési programról szólna. A harmadik pillér szerint az érintettek önfoglalkoztatóvá, illetve tulajdonossá válását segítené a kabinet egy kedvezményes hitelprogrammal, amelyhez korlátozott állami kezességvállalás is társulna.

További ösztönzőként a tervezet szerint, ha a dolgozó önként távozik, és vállalja, hogy hat évig nem helyezkedik el a közszférában, akkor legkevesebb 600 ezer, de legfeljebb tízmillió forintos díjazásra is jogosult lehet.

Világgazdaság
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek