kapubanner for mobile

Katasztrofális vezetők szerte Európában

Az európai dolgozók több mint fele pocséknak tartja főnöke képességeit. Csak a norvégok elégedettek az egy szinttel felettük álló kollégákkal.

El tudna képzelni jobb főnököt is a többség

Német, dán, norvég, svéd, olasz, francia, belga és holland munkavállalók véleményét kérdezte a StepStone online állásközvetítő cég. A főnökök tekintélye a felmérés szerint igencsak gyenge lábakon áll az európai munkahelyeken. Összességében az alkalmazottak 38 százaléka elégedett felettese teljesítményével, és csak 8 százalék véli úgy, jobb nem is lehetne a főnöke.

A németek elégedetlenek a menedzsmentjükkel

A fennmaradó hányada a nyolc országból válogatott megkérdezetteknek, azaz 54 százalék rossznak vagy katasztrofálisnak tartja a felette álló munkáját. Legnegatívabban a németek vélekednek főnökükről: itt 60 százaléknál is nagyobb azok aránya, akik elítélően nyilatkoztak, és a kérdezettek harmada szerint a felettesük valójában alkalmatlan a vezetői poszt betöltésére. A legkedvezőbb a norvég menedzserek megítélése, a skandináv országban a beosztottak harmada pozitívan nyilatkozott. A StepStone netes állásközvetítő cég felmérése mintegy nyolcezer európai alkalmazottra terjedt ki.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek