Kategorizálnák a felsőoktatási intézményeket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatTöbb kategóriába sorolnák nemzetstratégiai célok alapján a felsőoktatási intézményeket egy kormányrendelet-tervezet szerint. Egyes intézmények "kiemelt felsőoktatási intézmények" lehetnek.
A kormany.hu oldalon közzétett, a kabinet által még nem tárgyalt dokumentum rögzíti, hogy a felsőoktatási minőség kiemelt kezeléséért - a nemzeti felsőoktatási törvény alapján - lehetőség nyílik az intézményeknek a minőség alapján történő differenciálására és céltámogatására.
Mint kifejtették: kiemelt felsőoktatási intézmény lehetne az, amelynek több tudományterületen olyan képzési és kutatási kapacitásai, valamint tudományos eredményei vannak, hogy ezekre alapozva az intézmény a nemzetstratégiai célok megvalósításában jelentős szerepet tölt be, és javulhat a nemzetközi felsőoktatási rangsorpozíciója.
A négy évre szóló minősítés alapja az intézmény négyéves fejlesztési terve, amelynek időarányos megvalósítását a miniszter évente felülvizsgálja.
Kutató minősítést az az egyetem kaphatna, ahol a folyamatos, stratégiai jellegű alap- és alkalmazott kutatás a felsőoktatási intézmény és szervezeti egységeinek többsége működésében meghatározó; jelentős hazai és nemzetközi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységet végez. Feltétel továbbá, hogy a tehetséggondozást a képzés minden szintjén kiemelt feladatként lássa el, és mind a kutatásban, mind a képzésben széles körű nemzetközi együttműködést folytasson, erős kutatás-fejlesztési és innovációs "forrásszerző képességgel" rendelkezzen.
A kutató minősítést önállóan egyetemi kar is megkaphatja. A minősítés feltételei megegyeznek a kiemelt felsőoktatási intézményével.
Alkalmazott kutatások főiskolája minősítést az a főiskola kaphat, amely az egyes képzési területen, alkalmazott kutatási területen nemzetközileg elismert tevékenységet folytat; jelentős hazai és nemzetközi kutatási, fejlesztési és innovációs tevékenységet végez, a kutatásban és a képzésben széles körű nemzetközi együttműködést folytat, jelentős vállalati, iparági kapcsolatai vannak.
A javaslat rögzíti, hogy a hallgató kutatói kiválóságának elismeréseként "nemzeti felsőoktatási kiválóság" ösztöndíj adományozható annak a mesterképzésben részt vevő, valamint doktorandusz hallgatónak, aki felsőoktatási intézmény keretében akar kutatási tevékenységet folytatni.
A nemzeti felsőoktatási kiválóság ösztöndíjak adományozására a Magyary Zoltán-kuratórium lesz jogosult, amelyet a kormány által határozatban kijelölt szervezet alapít meg, és működtet.
Az indítvány kitér továbbá a tudományos diákköri kiválóság elismerésével, a köztársasági ösztöndíjjal és a szakkollégiumi tehetséggondozással kapcsolatos rendelkezésekre is.
A rendeletben rögzített intézkedések többsége július 31-én léphet hatályba.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?