kapubanner for mobile

Kedvező kilátások az IT szolgálatások piacán

Az információtechnológiai (IT) szolgáltatások világpiaca tavaly 6,2 százalékkal 569 milliárd dollárra emelkedett jórészt az outsourcing tevékenység bővülése következtében - tette közzé a Gartner piackutató intézet becsléseit.

Kedvező kilátások az IT szolgálatások piacán 2004. június 22. FigyelőNet, MTI-Eco Az információtechnológiai (IT) szolgáltatások világpiaca tavaly 6,2 százalékkal 569 milliárd dollárra emelkedett jórészt az outsourcing tevékenység bővülése következtében - tette közzé a Gartner piackutató intézet becsléseit. A világpiac csaknem 60 százalékát észak-amerikai székhelyű vállalkozások uralják, az IT szolgáltatások kiszervezésének egyik fő célállomása, India részesedése a tortából még mindig csupán 1,4 százalék, ugyanakkor a folyamat gyorsaságát jelzi, hogy az indiai székhelyű társaságok árbevétele 29 százalékkal emelkedett, míg az amerikai székehelyű szervezeteké csupán négy százalékkal. Az IT menedzsement és a folyamat-menedzsment szolgáltatások piaca 10 százalékkal, a konzultációs szolgáltatások piaca pedig csupán 0,1 százalékkal emelkedett tavaly. Ez utóbbi hátterében a Gartner szerint az áll, hogy a nagy társaságok továbbra is óvakodnak a nagy és technikailag bonyolult fejlesztésektől. Az elmúlt évben a Gartner listája szerint a következő cégek voltak a legnagyobbak az IT szolgáltatások piacán: IBM, EDS, Fujitsu, Computer Sciences, Hewlett-Packard, Accenture, Lockheed Martin, Northrop Grumman, Automatic Data Processing, Hitachi.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek