kapubanner for mobile

Kelet-Európában tervez autógyárat építeni a kínai Chery

Miközben a világ vezető autógyártói Kínába tartanak a hatalmas piac és az olcsó munkaerő miatt, a kínai Chery autóipari vállalat Kelet-Európában tervez gyárat építeni, a szerinte ott még olcsóbb munkaerő miatt.

Kelet-Európában tervez autógyárat építeni a kínai Chery 2004. november 2. FigyelőNet, MTI-Eco Miközben a világ vezető autógyártói Kínába tartanak a hatalmas piac és az olcsó munkaerő miatt, a kínai Chery autóipari vállalat Kelet-Európában tervez gyárat építeni, a szerinte ott még olcsóbb munkaerő miatt. Német lapbeszámolók szerint a cég előrehaladott tárgyalásokat folytat több kelet-európai országgal. A kínai cég főkonstruktőre, Hszu Min szerint legkésőbb öt éven belül megépülhet a gyár, amely az alacsony kelet-európai bérekre építi startégiáját. Olasz autótervezők már dolgoznak a kelet-európai vásárlók ízlésének megfelelő modellek tervein, és Hszu Min szerint ők gyorsabban megvetik majd a lábukat Európában, mint a japán és a dél-koreai autógyárak, amelyeknek tíz évre volt szükségük ehhez. A Chery európai terjeszkedése különösen a Volkswagent és a General Motorst érinti érzékenyen, mindkét cég plágiummal vádolja a kínai autógyártót. A VW már meg is nyert egy pert ellene, mert a kínai gyár egyik modelljét, amint a bíróság megállapította, a VW Jettáról másolták. Kína a világ leggyorsabban növekvő autópiaca: tavaly Kínában több mint 2 millió gépjármű készült, 84 százalékkal több, mint 2002-ben. Szakértők számításai szerint az idén 5,15 millió személyautót és haszonjárművet állítanak elő, és ezzel megelőzik a világviszonylatban harmadik Németországot. Ennél több autó csak az Egyesült Államokban és Japánban készül. Tavaly Kína már leszorította Franciaországot a negyedik helyről. Az amerikai autópiaccal összevetve a kínai egyelőre még kicsinek mondható. Az Egyesült Államokban 2001-ben 240 millió autó közlekedett, Kína viszont majd csak 15 év múlva lépi át a 150 milliós küszöböt.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek