Keresett magyar menedzserek
Keleten és nyugaton is egyre kelendőbbek a magyar menedzserek. Ez is kiderül a Világgazdaság hat hazai fejvadász és személyzeti tanácsadó aktuális adatai alapján készíttetett összesítéséből. Nyugat-Európában jelenleg 1000-1500, keleten 600-800 magyar menedzser dolgozik. Keleten azonban több az első számú vezető.
Jellemzően 3-5 év tapasztalattal kerülnek külföldre, a regionális központba a magyar szakemberek középvezetői vagy kiemelt szakértői pozícióba, véli Fazekas Zsolt, a Hill International ügyvezető partnere. A célországok: Anglia, Német-, Olaszország, Belgium s Hollandia.
Az állásváltoztatások nagy része cégen belül történik; például a német, brazil, amerikai vállalatok szívesen visznek el magyarországi érdekeltségükből vezetőket - vonja meg tapasztalatait Szabó Attila, a Szabó International HR Kft. ügyvezetője.
Míg Nyugat-Európában a leggyakrabban betölthető szakértői pozíciók a termelésben, fejlesztésben, értékesítésben és a kontrollingban vannak, a keleti országokba legtöbbször a topvezetői csapatot töltik fel magyarokkal. Cég- és képviselet-vezetői, gyártási és pénzügyi igazgatói pozícióba keresnek magyarokat. Elsősorban Lengyel-, Oroszország, Szlovákia, Ukrajna, Románia, de még Kazahsztán is fogadó ország. Nyugat-Európában a magyar vezetők személyi kvalitásait értékelik leginkább, a találékonyságot, a problémamegoldást és a rugalmasságot - sorolja Visegrády Tamás, a PSP Siklóssy és Partner Kft. ügyvezető igazgatója, aki szerint a keleti népszerűséghez elsősorban a magyar gazdaság előnye járul hozzá. Nyugatra a jó kvalitású és slágerdiplomás" szakemberek jutnak ki könnyen, a gépész- és villamosmérnökök, az informatikusok Ausztriában, Németországban és Dél-Amerikában is elkelnek, inkább beosztotti pozíciókba mondta el Tokár Péter, a Tesk Személyzeti Tanácsadó Kft. ügyvezetője. Az építő-, és az élelmiszer-ipari s a kozmetikai cégek is készülnek a keleti piachódításra, így itt is szükség lehet majd a magyar szakemberekre, tudtuk meg Lukács Zsolttól, a Telkes Tanácsadó Rt. ügyvezetőjétől. Míg Nyugat-Európában a bérek évi negyvenezer eurótól indulnak, keleten hatvanezer a havi minimum. De Forgács Péter, a Korn/Ferry International ügyvezető partnere állítja, egy jó vezető évi százezer euró alatt nem megy el keletre dolgozni. Nyugaton más a helyzet, ott az életet is megfizetik. Londonban például a fizetés ötven százalékának erejéig többletjuttatást adnak, a lakás és az étkezés mellett az odaköltözést és a hazautazását is támogatják. A kelet-európai béreket a pozíció mellett elsősorban a fogadó ország nagysága határozza meg. Míg egy ukrajnai üzemvezető évi 60 és 150 ezer euró között keres, addig egy cégvezető Oroszországban akár 200 ezer eurót is hazavihet.
Van, hogy a Magyarországon már bevált teljes vezetői csapatot viszik keletre egy új cég beindításához - mondja Forgács. Leggyakrabban termelési, gyártási, pénzügyi vezetőt keresnek, ugyanis egyelőre oda csak termelni mennek a cégek. Néhány év múlva a HR-, marketing-, értékesítési pozíciók is elérhetőek lesznek a magyarok számára.
Míg a Nyugat-Európában lévő magyar menedzserek száma 1000-1500 fő között mozoghat, keleten 600-800 szakember lehet. Távol-keleti vezetői pozícióban 3-4 ember lehet, vélik a hazai fejvadászok.
- 2025.10.01HVG Állásbörze 2025 Toborozz országosan 3 nap alatt - online, foglalj virtuális standot!
Részletek
Jegyek
- 2025.10.07Óbudai Egyetem Állásbörze Jöjjön el, legyen kiállító! Kerüljön közvetlen kapcsolatba tehetséges, frissen diplomázó vagy végzős hallgatókkal, akik készen állnak a szakmai pályafutásuk elindítására. Akik naprakészen ismerik a legújabb technológiákat, elméleteket és iparági trendeket.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.14Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között. Rendezvényről rendezvényre több újítással, színesebb programokkal, felméréssel és számos csatornával is találkozhatnak az érdeklődők.
Részletek
Jegyek
- 2025.10.21Pannon Állásbörze 2025. A Pannon Állásbörze – ahol a jövő szakemberei és a legjobb munkaadók találkoznak
Részletek
Jegyek
Varga Judit bemutatta a vizsgamunkáját is. Teljes cikk
Csak négy olyan gyár van, ahol többen dolgoznak, mint tavaly. Teljes cikk
A mostani rendelet nem utal rá, hogy a TAJ-kártya funkcióit az e-személyi fogja kiváltani. Teljes cikk