Két amerikai gyárát zárja be a Ford
A Ford Motor Co. bejelntette, hogy a St. Paul-i és a norfolki gyárát kénytelen bezárni. Ez közel háromezer munkahely megszűnését jelenti.
A norfolki üzem, ahol Ford F-150 pickupokat gyártottak, a cég egyik gyöngyszemének számított. Innen 2400 dolgozót bocsátanak el, míg a kisebb St. Paul-i gyárból 400-at. Chris Kimmons, a United Auto Workers (UAW) szakszervezet norfolki elnöke elmondta, hogy annak ellenére, hogy a gyár a legmagasabb minőségű autókat előállító üzemei között volt a cégnek, bezárása elkerülhetetlen. A gyár legnagyobb problémája az volt, hogy csak pickupokat gyártott, míg a többi üzem szalagjairól több típus gördül le.
Mark Fields, a Ford amerikai részlegének elnöke sajnálatát fejezte ki az üggyel kapcsolatban. Továbbá elmondta, hogy tisztában van a bezárás dolgozókra, azok családjára, és az egész közösségre gyakorolt hatásával. A cégnek meg kell hoznia ezeket a döntéseket, hiszen évek óta veszteséges - írta az msnbc.
Az F-150-es
A leépítések mértéke
A Ford Motor 25-30 ezer fős leépítést tervez és 14 gyár bezárását ígérte 2012-ig, hogy egyensúlyba hozza évek óta veszteséges tevékenységét az észak-amerikai piacon, közölték a cégnél január végén. Az Egyesült Államok második legnagyobb autógyártója Észak-Amerikában jelenleg 122 ezer főt foglalkoztat, a leépítés 20-25 százalék körüli lesz. A társaságnál hozzávetőleg 87 ezren dolgoznak órabérben, és 35 ezren havi fizetésért.
Nem egyedülálló a Ford helyzete a rossz helyzetben lévő amerikai autógyártásban, hiszen a General Motors 12 üzemének kapujára kerül lakat, és 30 ezer dolgozójától válik meg a a következő három évben. A GM elnök-vezérigazgatójának bejelentése szerint a racionalizálást követően évente 1 millióval kevesebb autót állítanak elő - számolt be korábban az mfor.hu.
Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Távozik a Ford elnöke
Félmilliárd dollárt fektet michigani gyáraiba a GM
Megtartja német dolgozóit a Ford

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?