Két héten beül egységes sztrájk lehet
Akár két héten belül sztrájk lehet - mondta a Népszavának Hoffmann Antal, a Volán Szakszervezetek Együttműködési Fórumának soros ügyvivője azt követően, hogy a sztrájkbizottságban kedden tárgyaltak Gaskó István felhívásáról.
Hoffmann Antal a Népszavának kijelentette: az együttműködési fórumhoz tartozó négy szakszervezet között nem született konszenzus arról, hogy csatlakoznak a sztrájkfelhíváshoz. Három szervezet egyetért a munkabeszüntetéssel.
Mint a sajtó már beszámolt róla, újabb tétellel, a MÁV-tól a 2010-es költségvetés tervezetében vázolt 40 milliárd forintos elvonás elleni tiltakozással egészítette ki a kisebb-nagyobb megszakításokkal másfél éve tartó vasutas-gördülősztrájk követeléseit a VDSZSZ. Gaskó István szakszervezeti elnök arra kérte azokat a társszervezeteket, hogy közösen lépjenek fel a kormány terve ellen.
Gaskó levélben fordult a Mozdonyvezetők Szakszervezetéhez és a volánosokhoz, de együttes kiállásra kérte a Vasutasok Szakszervezetét is. Gaskóék a visszajelzések után, levélben jelentik be a kormánynál sztrájkkövetelésüket, amelynek attól kezdve öt napja van arra, hogy tárgyalódelegációt jelöljön ki, majd újabb hét nap van a sztrájk előtti tárgyalásra. Egy héten belül már kétórás figyelmeztető munkabeszüntetésre lehetőség van.
Népszava

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?