Kétezer fővel nőtt a munkanélküliek száma a megyében
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNógrád megyében évről évre csökken a térség legjelentősebb vállalkozásainál a beruházásra fordított összeg - derül ki az ötödik alkalommal kiadott Top 50 című, a 2010. évi adatok alapján összeállított kiadványból. Az elemzést közösen jelentette meg a megyei kereskedelmi és iparkamara és az adóigazgatóság.
A megye 50 legnagyobb cége 2010-ben 5,763 milliárd forint értékben hajtott végre beruházást, 2009-ben ez az összeg még 7,28 milliárd forint volt. Az adatok szerint az 50 kiemelt cég a társasági adóbevallásra kötelezett vállalkozások 1,4 százalékát teszi ki, és befolyásuk meghatározó a megye gazdasági teljesítményében.
Tízmilliárd forint feletti árbevétele négy cégnek volt, három a gépipari, egy a kereskedelmi ágazatba tartozik. Az 50 kiemelt vállalkozás exportorientáltságát szemlélteti, hogy a megyei kivitel csaknem teljes egésze, 91,3 százaléka ennél a körnél realizálódott.
A Top 50 2010-ben a tárgyi eszközök 53,2 százalékát működtette. Megyei szinten a saját tőke 47,3 százaléka, míg a külföldi tőkebefektetések 46,3 százaléka ezekben a cégekben koncentrálódott. A Top 50 2010-ben a megyében végrehajtott, összesen 15,8 milliárd forint értékű beruházásból 36,3 százalékkal részesedett, 2009-ben pedig a 15,59 milliárdból 49,6 százalékkal. 2008-ban még 52,3 százalékos volt a részesedésük az összes megyei beruházásból.
A cégek az alkalmazotti létszám 42,2 százalékát foglalkoztatták, 2010-ben 450-nel kevesebb munkahelyet biztosítottak. Ebben a körben magasabb az átlagkereset: az évi 1 millió 999 ezer forint 28,5 százalékkal haladta meg a megyei átlagértéket. Ez a hatás ugyanakkor nem érződött az adóteljesítményben, mivel az előző évhez képest csökkent a kör által befizetett személyi jövedelemadó és tb-járulék is. A befizetések megyei aránya 32,4, illetve 24,5 százalék volt. A hozzáadott érték, a nettó árbevétel és az átlagos állományi létszám alapján rangsorolták a kiemelt vállalkozásokat. A Palóc Nagykereskedelmi Kft. két kategóriában is első: 3,757 milliárd forintos hozzáadott értékkel és 1039 dolgozóval. A nettó árbevétel alapján, 37,8 milliárd forinttal a Delphi Thermal Kft. a listavezető, itt második a Palóc Nagykereskedelmi Kft. A Delphi hozzáadott érték szerint a második, harmadik pedig az a Wamsler SE Európai Részvénytársaság, amely 864 dolgozójával a második legnagyobb foglalkoztató Nógrád megyében.
A kiadvány a megye egészét nézve arra is kitér, hogy az egy lakosra jutó GDP Nógrádban a nemzetgazdasági átlag felét sem érte el, ezzel az utolsó volt a megyék rangsorában 2010-ben. A munkanélküliek száma egy év alatt 12.700-ról 14.700-ra nőtt, itt volt a legmagasabb a munkanélküliségi ráta. Az átlagjövedelem 163 ezer forint volt, 53 ezer forinttal rosszabb az országos átlagjövedelemnél.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?