Kétezer roma kaphat munkát víztársulatoknál
Kétezer roma munkavállaló foglalkoztatásáról írt alá együttműködési megállapodást Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke és Ligetvári Ferenc, a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének vezetője szerdán Budapesten.
A megállapodás szerint "első körben" két, két és fél ezer roma ember - hathónapos képzést követően - Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megye területén víz- és csatornaőr munkálatokat végezhet, míg a víztársulatok a csatornák és kisvízfolyások rendbetételére roma kisvállalkozókat vonnak be.
A két szervezet vezetője a megállapodás aláírásakor azt hangsúlyozta: céljuk, hogy négy év alatt 5-6 ezer ember számára tudjanak munkát biztosítani, míg az ORÖ a munkahelyteremtés és a szakképzés koordinálását vállalja.
Emlékeztettek: az országos közfoglalkoztatásban való részvétel első üteme már januárban elkezdődött, és annak keretében már több száz roma munkavállaló dolgozhatott napi négy órában a víztársulatok 38 ezer kilométer hosszúságú területein.
Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő, az ORÖ elnöke a dokumentum aláírásakor azt mondta: a megállapodás értelmében "a romák által is szívesen végzett munkálatokat komoly feladatvállalással" láthatják el, így szabad, teljes értékű, állandó, megbecsült munkát kaphatnak. Azok, akiknek érettségijük van, a vízmesteri képzés után úgynevezett régi gátőri feladatokat láthatnának el - tette hozzá.
A roma vezető úgy fogalmazott: ez az első beteljesülése annak az ígéretének, hogy még ebben az évben 20 ezer cigánynak munkát biztosít. Farkas Flórián szerint az általa irányított önkormányzat az elmúlt egy hónap alatt többet tett a romák foglakoztatásáért, mint az előző testület vezetése, illetve a kormány nyolc év alatt.
Ligetvári Ferenc azt mondta: a természettel való együttélés hozzátartozik a cigány identitáshoz, mert a romák nem szalag mellett, gyárban akarnak dolgozni, így a programba bekerültek új értékeket hoznak létre, ugyanis a táj arculatának kialakítása is a feladatuk lesz.
A Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetségének vezetője szerint a víz- és csatornaőr képzés lehetőséget ad a romák gondolkodása és mentalitása szerinti munkavégzésre, s elsajátíthatják azt a vízmesteri szakképzést, amely a második világháború előtti időszakban nagyon fontos pozíció volt.
A tavaly kétszáz éves megalakulásukat ünneplő víztársulatok az ország nyolcvan pontján vannak jelen, és amennyiben a hazai és uniós pályázatok önerejét az önkormányzatokkal együtt vállalni tudják, akár 5-6 ezer embert is foglalkoztatni tudnak 2014-ig - mondta Ligetvári Ferenc.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?