kapubanner for mobile

Kétmilliárdból teremt munkahelyeket a kormány

Még az idén mintegy 2200 új munkahely jön létre a kormány kétmilliárd forintos központi támogatásával - jelentette be Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Kétmilliárdból teremt munkahelyeket a kormány 2004. április 16. FigyelőNet, MTI-Eco Még az idén mintegy 2200 új munkahely jön létre a kormány kétmilliárd forintos központi támogatásával - jelentette be Burány Sándor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón. Burány Sándor közölte: az új munkahelyek annak a pályázatnak az eredményeként jöhetnek létre, amelyet a munkaügyi tárca még februárban hirdetett meg a munkahelyteremtő beruházások támogatását segítő központi program keretében. A miniszter elmondta, hogy 89 pályázó kap támogatást a rendelkezésre álló kétmilliárd forintos keretből, elsősorban az ország hátrányos helyzetű térségeiben.Székely Judit, a munkaügyi tárca helyettes államtitkára a pályázat részleteiről közölte: a kiírásra 452 pályázat érkezett be, ezek közül mintegy 300 felelt meg a feltételeknek, közülük pedig 89-en kaptak támogatást a rendelkezésre álló kétmilliárd forintos keretből. A helyettes államtitkár ismertette, hogy a keretösszeg felhasználásával a nyertes vállalkozások mintegy 2200 új munkahely kialakításához kapnak támogatást. Ezen belül a létesítendő munkahelyek több mint felén már tartósan munka nélkül lévőket foglalkoztatnak ismét, akik így visszanyerhetik munkájukat. Székely Judit közölte: annak érdekében, hogy a leendő foglalkoztatottak mielőbb munkába állhassanak, a nyerteseknek beruházásaikat november 30-ig be kell fejezniük. December 15-ig pedig el kell számolniuk, és ettől kezdődő három hónapon belül az új munkatársakat fel kell venniük. A nyertes pályázók elsősorban feldolgozóipari, építőipari és a kereskedelmi cégek közül kerültek ki. Burány Sándor bejelentette azt is, hogy a Petneházi Baromfifeldolgozó 145 millió forintos munkahelymegtartó támogatásban részesül annak érdekében, hogy a Hajdú-Bét esetlegesen felszámolandó kisvárdai üzemét átvéve kétszáz ember továbbfoglalkoztatását biztosítsa az alföldi településen. A miniszter jelezte azt is, hogy a felnőttképzéshez, amely elsősorban új technológiák alkalmazásának elsajátítását jelenti, további kétmillió forintos támogatást kap a petneházi cég. 
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek