Kétnapos metrósztrájk kezdődött Londonban
Kétnapos sztrájkot kezdtek kedd este a londoni metróhálózat dolgozói a metróállomások jegypénztárainak tervezett bezárása és a leépítések ellen tiltakozva.
Ráadásul a londoni metrósok a jövő héten, 11-12-én is sztrájkolnak, ha addig nem sikerül megállapodni a munkáltatóval.
A londoni tömegközlekedésért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) tervei szerint az összes londoni metróállomáson bezárják a jegypénztárakat, mivel a londoni metró utasainak ma már kevesebb mint 3 százaléka vesz menetjegyet a pénztárakban. A cég évi 50 millió font (18 milliárd forint) megtakarítást vár az intézkedéstől.
A londoni tömegközlekedésben évekkel ezelőtt meghonosították az elektronikus bérletet, amelyet az állomásokon elhelyezett automatáknál, bank- vagy hitelkártyával előre fel lehet tölteni pénzzel. Az utasok emellett a bérletet összeköthetik bankszámlájukkal, és ebben a esetben a rendszer időről időre automatikusan feltölti a számláról a bérletet a tulajdonos által előre meghatározott összeggel.
A rendszert hamarosan úgy fejlesztik tovább, hogy magával a bankkártyával is lehet majd fizetni; a kártyát a metrólejáratok előtt elhelyezett érzékelőkhöz kell majd érinteni, ugyanúgy, ahogy most az elektronikus bérleteket.
A jegypénztárak bezárása után a jelenleg jegyértékesítéssel foglalkozó alkalmazottak zömét peronszolgálatra helyezik át, az átszervezés ugyanakkor várhatóan 950 állás felszámolásával jár.
A 400 kilométeres, 12 fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló londoni földalattit naponta átlagosan négymillió - évente csaknem másfél milliárd - utas használja, így a kétnapos sztrájk bizonyosan rendkívüli felfordulást okoz a londoni tömegközlekedésben.
David Cameron konzervatív párti brit miniszterelnök kedd esti twitterüzenetében "szégyenteljesnek" nevezte a londoni metrósztrájkot, amely szavai szerint "nyomorúságos helyzetet teremt londoniak milliói számára".
A sztrájkoló metrósok a közösségi portálokon megjelenő kommentárok alapján nem sok támogatottságot tudhatnak magukénak a londoni lakosság részéről. Nem használt az akció népszerűségének az sem, hogy Bob Crow, a sztrájkot meghirdető RMT szakszervezet vezetője a brit lapok fotókkal bőségesen illusztrált beszámolói szerint élettársával az elmúlt napokban fejenként 7 ezer fontba (2,5 millió forintba) kerülő karib-tengeri hajókiránduláson vett részt, majd a brazil tengerparton pihent.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Egyre több jel utal arra, hogy megtorpant a munkaerőpiac Nyugat-Európában, különösen az iparban. Bár a foglalkoztatottság még magas, a háttérben... Teljes cikk
A PwC amerikai vezetése egyértelművé tette: a mesterséges intelligencia használata nem választás, hanem alapelvárás a dolgozók számára. Teljes cikk
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országaiban átlagosan 5 százalék volt a munkanélküliség januárban, megegyezett a... Teljes cikk
- Felfüggesztik a sztrájkot a pécsi buszvállalatnál 1 hónapja
- Sztrájk miatt szinte a teljes élet leáll ma ebben az országban 1 hónapja
- Sztrájkmenetrendet hirdetett meg a pécsi buszvállalat 1 hónapja
- Véget ért a szerbiai ügyvédek sztrájkja 2 hónapja
- 43 halott után léptek a mozdonyvezetők: országos sztrájk jön a spanyol vasúton 3 hónapja
- Sztrájk és káosz a világ leghíresebb múzeumában 4 hónapja
- "Ez már modern rabszolgaság" - általános sztrájk a 13 órás munkanap ellen 7 hónapja
- Zajlanak a tárgyalások a munkavállalókkal a kukássztrájk után 7 hónapja
- Sztrájkolnak a kukások Budapesten 7 hónapja
- Egy napra leáll az élet Olaszországban 7 hónapja
- Nem lesz sztrájk a pécsi buszközlekedésben 8 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?