Kétszer annyian jelentkeztek mesterképzésre
Megduplázódott az idén a mesterképzésre első helyen jelentkezők száma: míg ezek a hallgatók 2008-ban csak az összes felvételiző 6 százalékát tették ki, ebben az évben arányuk 13 százalék körülire emelkedett - olvasható az Országos Felsőoktatási Információs Központ legfrissebb összegzésében.
A mesterszakra jelentkezők közül a legtöbben az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) két karát, a pedagógiai és pszichológiai (PPK), vagy a bölcsészettudományi (BTK) kart jelölték meg első helyen, de a Szegedi Tudományegyetem is a toplista első tíz helyezettje között van, két karral. Az adatokból jól kivehető az egyetemi karok dominanciája.
A főiskolák elsősorban tanári mesterszakjukkal vonzották a jelentkezőket: a top10-be csak egy főiskolai kar, a Nyíregyházi Főiskola pedagógusképzése jutott be. A húsz legtöbb jelentkezőt vonzó intézmény között már az egri Esterházy Károly Főiskola három - elsősorban ugyancsak tanárképzést folytató - karát is megtalálni.
Ha a vizsgálódást a nappali munkarendre jelentkezőkre szűkítjük, akkor az egyetemi karok súlya még nagyobb: a legtöbb nappali mesterszakos jelentkezőt vonzó 20 intézmény közé egy főiskolai kar sem tudott bekerülni. A toplista két éllovasa, az ELTE-PPK és az ELTE-BTK helyet cserélt, de a budapesti egyetem ez esetben is viszonylag komoly előnnyel vezeti a mezőnyt.
A legtöbb jelentkezőt a nappalisok közül is a tanári mesterszak tudhatja a magáénak, a top10-ben azonban megjelent a geográfus, a történelem, a biológus, valamint a fordító és tolmács mesterszak is - ezek az összes jelentkezőt figyelembe vevő listán a 10. és a 20. hely között vannak.
A mesterszakokra jelentkezők képzési területek szerinti megoszlását vizsgálva a pedagógiai, a bölcsészettudományi, a gazdaságtudományi és a társadalomtudományi terület kiemelkedő jelentősége látható. A négy nagy képzési terület valamelyikén szeretne tanulni a mesterszakra jelentkezők közel háromnegyede.
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- Ezek voltak a legnépszerűbb szakok a keresztféléves felvételin 3 hónapja
- Milyen szempontokat kell figyelembe venni egyetemválasztásnál? 3 hónapja
- Felmérés: nem a távmunka, hanem a bizalmatlanság csökkenti a termelékenységet 5 hónapja
- Mi kellene ahhoz, hogy az oktatási rendszer végre alkalmazkodjon a Z és Alfa generációhoz? 5 hónapja
- Szakmai karrier és anyagi támogatás egyben: új ösztöndíjprogram indul 6 hónapja
- Ez a magyar iskola végzett a legjobb helyen a nemzetközi listán 7 hónapja
- Elismert rangsorra került fel a Corvinus Egyetem 7 hónapja
- Az egyetemisták harmada készségszinten használja az AI-t 7 hónapja
- Hőség az irodában? Így olvad el a csapat teljesítménye és a profit 9 hónapja
- Kínában tanulnak, Szegeden diplomáznak – egyedülálló képzés indul 9 hónapja
- 5+1 csapda a sikeres változás útjában - így kerüld el őket 9 hónapja

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?