kapubanner for mobile

Kétszer fél órát sztrájkolnak Pakson

A Magyar Villamos Művek Zrt. (MVM Zrt.) hétfői utasításában kétszer félórás időtartamra engedélyezte a paksi atomerőmű egy blokkján a visszaterhelést kedden, amely lehetővé teszi, hogy a dolgozók sztrájkoljanak.

Az MTI érdeklődésére az erőmű szóvivője, Mittler István elmondta, hogy az engedély a 3. blokk teljesítményének 20 megawattos csökkentésére szól kedd reggel 6 órától 6.30-ig, valamint 18 órától 18.30-ig. A Műszakos Dolgozók Érdekvédelmi Szervezetének (MÉSZ) elnöke ezzel kapcsolatban azt mondta: ezzel kedden valóságosan is megnyilvánulhat egy órában a meghirdetett sztrájk.

A MÉSZ hétfőn reggeltől 72 órás munkabeszüntetést hirdetett meg, amely a munkáltatóval történt megállapodás szerint az erőmű összes blokkjának 5 százalékos teljesítménycsökkentését jelentette volna, a villamos ipari nagykereskedő MVM Zrt. azonban hétfőre nem engedélyezte a blokkok visszaterhelését. A bértárgyalások hétfőn délután folytatódtak a menedzsment és az erőmű négy szakszervezete között. A szóvivő közlése szerint a munkáltató újabb javaslatot tett a munkavállalóknak, amelyről kedden délben tovább egyeztetnek.

A négy tárgyaló szakszervezet a Paksi Atomerőmű Dolgozóinak Szakszervezete, a MÉSZ, a Munkástanácsok, valamint az Atomerőmű Ifjúsági Szervezete. A MÉSZ által meghirdetett munkabeszüntetéshez a másik három szakszervezet nem csatlakozott. A MÉSZ 10 százalékos alapbéremelést, plusz évente 5 százalékos uniós felzárkóztató emelést, valamint a társaság üzleti tervének túlteljesítéséből származó adózott eredmény felének a munkavállalók közötti keresetarányos felosztását követeli.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek