kapubanner for mobile

Kevesebb a regisztrált álláskereső Vas megyében

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Vas megyében folytatódott a regisztrált álláskeresők hónapok óta tartó csökkenése: júniusban 7153-an szerepeltek a nyilvántartási rendszerben, 25 százalékkal kevesebben, mint az év első hónapjában - közölte a Vas Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.

Júniusban a gazdaságilag aktív népesség 6 százaléka volt regisztrált álláskereső Vas megyében, míg az év első hónapjában az álláskeresési ráta meghaladta a 8 százalékot. A legalacsonyabb, 5,3 százalékos volt a mutató Szombathely és Körmend vonzáskörzetében, és csak Vasvár körzetében haladta meg a 10 százalékot.

A nyilvántartási rendszerben szereplő álláskeresők 34 százaléka legfeljebb általános iskolai végzettséggel rendelkezett, háromtizedük járt korábban szakmunkásképzőbe, szakiskolába, 8 százalékuk gimnáziumban, 20 százalékuk pedig szakközépiskolában, vagy technikumban végzett. A diplomások aránya 8 százalék körül alakult.

Az álláskeresők közel 41 százaléka volt jogosult álláskeresési vagy szociális ellátásra. Tavaly óta közel a négytizedére csökkent az álláskeresési ellátásra jogosultak száma, a szociális ellátásra jogosultaké viszont közel 10 százalékkal emelkedett. Az egy évvel korábbi adatokhoz képest 16 százalékkal emelkedett az ellátásra nem jogosult regisztrált álláskeresők száma.

A regisztrációs rendszerben szereplő álláskeresők 22 százaléka - közel 1570 fő - legalább 1 éve nem dolgozott, pedig egy évvel korábban ez az arány 27 százalék volt. A tartós munkanélküliek aránya a legalacsonyabb - 17,3 százalék - Körmend térségében, míg Szentgotthárd körzetében eléri a 26 százalékot.

Júniusban 1074 álláskeresőt regisztráltak a kirendeltségeken, és 1375-en kerültek ki a nyilvántartásból. A kilépők 40 százaléka legfeljebb 3 hónapig, háromtizedük 4-6 hónapig, további 30 százalékuk pedig 6 hónapnál több ideig volt regisztrált álláskereső.

A kilépők közel fele tudott munkába állni, több mint 270-en rövid idejű munkavégzés, zömében közfoglalkoztatás keretében tudtak elhelyezkedni. A nyilvántartásból kikerülők 22 százalékának az együttműködés hiánya miatt szűnt meg a regisztrációja.

A foglalkoztatók júniusban 786 új álláslehetőséget jeleztek a kirendeltségeken, 12,2 százalékkal kevesebbet, mint egy hónappal korábban. A legtöbb üres állást az önkormányzatok, a munkaerő-kölcsönző cégek, valamint a feldolgozóipar és a kereskedelem területén jelentették be.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek