kapubanner for mobile

Kevesebb bért adna és leépítene a leendő Alitalia-tulaj

A sztrájkoktól való tartózkodást kért, és kevesebb bért, illetve leépítést helyezett kilátásba a pénzügyi nehézségekkel küszködő Alitalia dolgozói számára a lehetséges új tulajdonos, az olasz Air One a szakszervezetekkel tartott első egyeztetésen.

A megbeszéléseken az Air One képviselői azt kérték, hogy a dolgozók legalább három évig ne sztrájkoljanak és kevesebb bérért dolgozzanak. Emellett a leendő új tulajdonosnak a légitársaság talpra állítását célzó terveiben az is szerepel, hogy 2008-2012 között 2350 munkahely megszűnik - ez a teljes létszám 12 százaléka -, majd a következő években további 1800 fős leépítést terveznek.

Az olasz állam értékesíteni kívánja a súlyosan deficites légitársaságban lévő 49,9 százalékos érdekeltségét. A részesedés elnyeréséért már csak ketten versenyeznek, az Air One mellett az amerikai Matlin Patterson befektetői alap. Korábban az Aeroflot és a Texas Pacific szállt ki a versengésből.

A kötelező ajánlatokat július 23-áig kell megtenni.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek