kapubanner for mobile

Kevesebb munkára vágyunk 2007-ben

A munka és a szórakozás közti egyensúly megtalálása - ezt kívánják legtöbben maguknak az új esztendőre az ACNielsen piackutató nagyvállalat felmérése szerint.

Az Egyesült Államokban és további 45 országban végzett felmérés szerint a megkérdezettek több mint fele úgy gondolja, hogy 2007-ben a munkának kisebb szerepet kellene játszania az életében. A válaszadók kívánságai között emellett a legtöbbet szerepelt, hogy többet kellene foglalkozni a sporttal, illetve, hogy "sikerüljön elkerülni a rossz kapcsolatokat" - közölte a Reuters.

Az ACNielsen összegzése szerint a fogyasztók kiegyensúlyozottabb étrendre és életvitelre vágynak. Ennek kapcsán többen a dohányzás mérséklését vagy abbahagyását tervezik. Elsősorban nem az amerikaiakra jellemző, hogy fizikailag aktívabbak szeretnének lenni, hanem például a fülöp-szigetekiekre vagy az ausztrálokra.

A kutatók szerint a természetes és az organikus felé fordulás már 2006-ban is megfigyelhető volt, és ez az irányzat idén is meghatározó lesz.

Menedzsment Fórum

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek