Kevesebb munkával többet keresnek a brit háziorvosok
A brit háziorvosok kevesebbet dolgoznak, pedig az elmúlt három évben 60 százalékkal nőtt a fizetésük. Ugyanakkor a munkát átvállaló nővérek örülhetnek, ha keresetük az inflációt követi - állítja a szigetország számvevőszéke.
A nagy-britanniai háziorvosok fizetésének nagy arányú növekedése a 2004-ben megkötött keretszerződésnek köszönhető, ennek értelmében ugyanis 58 százalékkal emelkedtek, jövedelmük országos átlaga jelenleg 113 164 fontra (mintegy 38,5 millió forintra) rúg.
A számvevőszék azt is megállapította, hogy a 2004-es megállapodás ugyan 1,76 milliárd fonttal (mintegy 600 milliárd forint) több terhet rótt a költségvetésre, ennek ellenére a háziorvosok száma továbbra sem nőtt az elmaradott, szegény területeken. Az orvosok a korábbi 79 százalék helyett csupán a konzultációk kétharmadát végzik személyesen, a többit a nővérek "nyakába varrják", bár az is igaz, hogy nőtt az orvos-beteg találkozások ideje - mutat rá az InfoRádió.
Feleslegesen terhelték meg az államkasszát?
A számvevőszék egészségüggyel foglalkozó részének vezetője szerint az adófizetők nem élvezhetik a 2004-es megállapodás remélt előnyeit, hiszen az orvosok kevesebbet dolgoznak, legfőképpen azért, mert 90 százalékuk nem hajlandó pácienseket fogadni a munkaidején kívül. Ezzel együtt a nővérek fizetésén sem látszik a plusz tőkebefektetés, mivel keresetük csak igen kis mértékben emelkedett, néha még az infláció ütemét sem követte a növekedés.
Eredményes volt a megállapodás
A háziorvosok szövetségének elnöke erre úgy válaszolt, hogy kollégái eredményességét nem a konzultációk gyakoriságával, hanem a páciensek egészségi állapotával kellene jellemezni. Az egészségügyi miniszter szintén megvédte a 2004-es megállapodást, hiszen azóta egyértelműen javult a közellátás színvonala, és a háziorvosok kivándorlását is sikerült megakadályozni vele - számol be az InfoRádió.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?