Ki veheti igénybe a járulékmentességet?
A múlt év végéig még általánosan igénybe vehették az egy éves járulékmentességet a legalább három hónapja regisztrált álláskeresőket alkalmazó mikro-, kis-, és közepes cégek, civil szervezetek, az Országgyűlés által jelenleg tárgyalt törvényjavaslat szerint viszont ezt a lehetőséget a jövőben már csak azok a munkáltatók kapnák meg akik ötven év feletti vagy szakképzetlen tartósan álláskeresőket alkalmaznak.
A kedvezmény szerint egy évig társadalombiztosítási, munkáltatói járulék, egészségügyi hozzájárulás megfizetése nélkül foglalkoztathatták a felvételekor legalább három hónapja regisztrált álláskeresőket. Ugyanakkor vállalniuk kellett azt is, hogy további egy évig a szokásos járulékokkal tovább foglalkoztatják ezeket a dolgozókat. A munkáltatók kedvelték ezt a formát, mert az kevésbé volt bürokratikus, a kedvezményt nem visszaigényelték, hanem hónaponként a bevallásban tételesen közölték.
Ez a foglalkoztatást javító forma már nem áll rendelkezésre, de készülőben van egy másik jogszabály. Ennek alapján azok a munkáltatók akik vállalják a Start Extra kártyát kiváltó ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező tartósan állást kereső személyek foglalkoztatását, a kártya érvényességi idejének első évében szintén teljes járulék és egészségügyi hozzájárulás mentességet vehetnének igénybe. A második évben sem a szokásos teljes összegű járulékkal, hanem annak 15 százalékos mértékével és egészségügyi hozzájárulás nélkül foglalkoztathatnák ezeket a személyeket.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?