Kiderül, mennyivel költött többet a kormány egy munkahelyre ötmillió forintnál
Jogerősen pert nyert a Nemzetgazdasági Minisztériummal szemben az LMP, így a tárcának nyilvánosságra kell hoznia a stratégiai partnereknek nyújtott adókedvezmények mértékét - közölte a párt társelnöke
Szél Bernadett a közleményében precedensértékűnek ítélte a döntést, amelynek nyomán szerinte lehetőség nyílik hasonló formában adott támogatások megismerésére. Kifogásolta, hogy jelenleg nem lehet hozzájutni a közvetett állami támogatások adataihoz, a többi közt a filmes vagy a sport tao-kedvezményekről.
Emlékeztetett: 2011-ben a kormány azt mondta, hogy szakít azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz és a térséghez képest is sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot, és megfogadták, hogy egy munkahelyre nem fognak ötmillió forintnál nagyobb összeget áldozni. Ezt a határt azonban már a közvetlen beruházási támogatásokkal túllépték - közölte az LMP politikusa.
Emlékeztetett: 2011-ben a kormány azt mondta, hogy szakít azzal az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz és a térséghez képest is sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot, és megfogadták, hogy egy munkahelyre nem fognak ötmillió forintnál nagyobb összeget áldozni. Ezt a határt azonban már a közvetlen beruházási támogatásokkal túllépték - közölte az LMP politikusa.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?