kapubanner for mobile

Kiemelten emelné az ápolók bérét Székely

A szakmában tartás és az elvándorlás megakadályozását az ápolók jobb anyagi és erkölcsi megbecsültségében látja Székely Tamás egészségügyi miniszter; erről a tárcavezető az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából tartott ünnepségen beszélt pénteken, Budapesten.

images

images

A tervek szerint a szakdolgozói fizetéseket az átlagos béremelés szintje fölé szeretnék emelni, és ezt a bérszintet tartani kívánják a következő években is - tette hozzá az ünnepség után újságíróknak nyilatkozva a tárcavezető, aki szerint ennek fedezetét a jövő évi költségvetés már tartalmazná.

Konkrét számokat és százalékokat nem említve Székely Tamás úgy fogalmazott: "egy lényegesen magasabb emelési dinamikára gondolok, mint ami az átlagos bérnövekedés szintje".

"Legfőbb célomnak tekintem, hogy helyreállítsam az egészségügybe vetett bizalmat, ami több szintű dolog, és szeretném, ha ez a bizalom együtt járna a dolgozók szakmai, erkölcsi, társadalmi és anyagi presztízsének a visszaállításával" - fogalmazott a miniszter az ünnepségen.

Hozzátette: csak olyan intézkedéseket kezdeményez majd, amelyek mögött szakmai, pénzügyi fedezet van, és azok "bírják" a társadalom támogatottságát.
A képzés és szakképzés kapcsán elmondta, az új javaslat kidolgozásánál számít az érintettek véleményére, ezért kész az együtt gondolkodásra.

Egy csütörtöki konferencia résztvevői szorgalmazták, hogy sürgősen találjanak megoldást a nővérhiány miatt kialakult, a dolgozók által kritikusnak tartott helyzetre.

A struktúraváltás miatt 3.500 dolgozót bocsátottak el, és több tízezer szakápoló hiányzik a szakmából, a jelenlegi állomány pedig elöregedik, nincs utánpótlás, mert nem vonzó a szakma a fiatalok számára - hangoztatta Balogh Zoltán, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke az érintett tárcák, kamarák képviselőinek részvételével tartott konferencián.

Balogh Zoltán álláspontja szerint olyan életpályamodellt kell bevezetni, amely a fiatalok számára is vonzóvá, kiszámíthatóvá teszi ezt a szakmát, de a már dolgozóknak is stabilabb hátteret tudna biztosítani.

Kiemelte, hogy ennek hiányában nagyon kevés fiatal választja az ápolói pályát, s az alacsony bérek miatt is nagy az elvándorlás a területről. Ennek elkerülésére szerinte ösztöndíj- és támogatórendszert kell bevezetni.

A szakminiszter az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából miniszteri okleveleket, dicséreteket adott át az arra érdemes szakdolgozóknak.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek