Kihirdették, mikor rendezik a Szakma Sztár Fesztivált
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA rendezvényen hatvan szakmával és szakiránnyal ismerkedhetnek meg a látogatók.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarával (NAK) együttműködve az idén április 24-26. között rendezi meg a Szakma Sztár Fesztivált Budapesten, az erről szóló megállapodást kedden erősítették meg a kamarák elnökei - közölték a köztestületek közös közleményben az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az eseményen mintegy 60, köztük 21 agráriumhoz köthető szakmával, szakiránnyal ismerkedhetnek meg a látogatók.
A közleményben ismertetik, hogy a rendezvényen az MKIK szervezésében tartják a Szakma Kiváló Tanulója Verseny, az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny, valamint a WorldSkills Hungary nemzeti döntőjét, a NAK közreműködésével az agrárszakmák mutatkoznak be. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a közös közleményben hangsúlyozta, hogy a Szakma Sztár Fesztivál kiemelt célja a szakképzés népszerűsítése, bemutatása, a pályaválasztás előtt álló fiatalok támogatása, a szakképzésben kiemelkedő tehetségek jövőbeni gondozásának elősegítése. Győrffy Balázs, a NAK elnöke azt emelte ki, hogy a jövőre való felkészülést már zsenge korban el kell kezdeni, olyan irányba kell ösztönözni a tanulókat, amellyel megalapozzák saját boldogulásukat, és hozzájárulnak Magyarország sikeréhez.
MTI
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?