Kik kerülhetnek a NAV célkeresztjébe idén?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA bizalmi vagyonkezelők, az élelmiszeripari vállalkozások transzferárazása és a globális minimumadót befolyásoló tételek is újdonságként kerülnek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) fókuszába az adóhatóság frissen közzétett, 2025. évre vonatkozó ellenőrzési terve szerint – hívja fel rá a figyelmet az EY.
A NAV a birtokában lévő adatvagyon elemzésével és értékelésével egyre pontosabban tudja kiválasztani, hogy mely adózókat, milyen ellenőrzési típus keretein belül vizsgálja. A kockázatkezelés-kiválasztásban és a gyanús tevékenységek kiszűrésében nagy szerepe van az adóhatóság Mesterséges Intelligencia Munkacsoportjának is, ami 2022-es megalakulása óta, a legkorszerűbb eszközökkel vizsgálja többek között az adózói bejelentések alapján a vállalatok kapcsolati hálóját, valamint tevékenységét.
Az adóhatóság ellenőrzési terve szerint az idei évben is fókuszban maradnak a kiemelt, legnagyobb adóteljesítményű adózók, a kapcsolt vállalkozások között alkalmazott árak, valamint az áfacsalási mechanizmusok vizsgálatai. Folytatódik továbbá a transzferárazás kapcsán a tavaly megindult, kiterjedt ellenőrzési hullám. Ezen a területen a többszintű nyilvántartás ellenőrzése mellett tartalmi kérdésekre (veszteséges működés, karakterizáció, módszerválasztás) is utal a terv, viszont úgy tűnik az eddigi autóipari dominancia megszűnik, és ágazati szinten az élelmiszeriparra fog koncentrálni a NAV. A vizsgálatok általában az ezen a területen termelő és kereskedő cégek összes kapcsolt féllel bonyolított ügyletére kiterjednek.
Új területek is bekerültek a NAV célkeresztjébe
Újdonság, hogy a globális minimumadóra készülést érintően a NAV elkezdi a 2024. évi ún. lefedett adók – társasági adó, innovációs járulék, energiaellátók jövedelemadója – ellenőrzését, különös tekintettel az adózott eredményt és adókötelezettségeket érintő számviteli elszámolás és az elhatárolt veszteség vizsgálatára. Ezek ugyanis mind összetett hatást gyakorolnak az érintett cégek globális minimumadó kötelezettségére.
Szintén nem volt korábban kiemelt cél a bizalmi vagyonkezelői tevékenység ellenőrzése. Különös figyelemmel fogja ellenőrizni a NAV azt, hogy a vagyonrendelés nem fedezetelvonás volt-e, illetve a vagyonrendelést nem adózási okok motiválták-e. A bizalmi vagyonkezelési szerződések fokozott ellenőrzését mutatja az is, hogy szinte egyidőben került fel az adóhatóság honlapjára egy új szakmai anyag az osztalékkövetelések vagyonrendelésének egyes adózási vonzatairól – és kockázatairól.
Szintén új elem a közvetett vámjogi képviselők ellenőrzése azon új előírás szempontjából, hogy a kötelező partnerellenőrzésnek megfelelően eleget tettek-e.
A terv szerint egyebek mellett ezekben az ágazatokban ellenőriznek majd fokozottan a revizorok:
- (használt) gépjármű- és gépjárműalkatrész-kereskedelmi cégek,
- a személy- és vagyonvédelmi tevékenységet folytató vállalkozások,
- épületüzemeltetéssel, takarítással foglalkozó cégek,
- munkaerőkölcsönzők,
- számítástechnikai és telekommunikációs termékekkel kereskedők,
- áfacsalásoknak különösen kitett élelmiszeripari termékkörök (cukor, étolaj stb.),
- építőipar – különösen a törvényes foglalkoztatás szempontjából,
- valamint az ellenőrzött tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutából jövedelmet szerzők, akiket viszont elsősorban támogató eljárásába kíván bevonni az adóhatóság.
A webhelyeken, portálokon értékesítők, külföldi és belföldi e-kereskedelmi platformok üzemeltetői, illetve az ezen felületeken értékesítők szintén idén a kiskereskedelmi különadó új, platformszolgáltatókra vonatkozó rendelkezései kapcsán kerülhetnek vizsgálat alá.
„Tapasztalataink azt mutatják, hogy ha a NAV keres, akkor talál is. Ez jól látható a legutóbb nyilvánosságra hozott 2023. évi NAV Évkönyvből, amelyből kiderült, hogy az adóhatóság ellenőrzéseinek több, mint 2/3-a végződik valamilyen megállapítással” – emlékeztet dr. Bajusz Dániel, az EY adóperes ügyvédje.
- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?