Kiléptek az EDDSZ-ből a kanizsaiak
Kilépett az Egészségügyi Dolgozók Demokratikus Szakszervezetéből (EDDSZ) és önálló szervezetet alakított a nagykanizsai kórház 480 dolgozója, mert nem értenek egyet Cser Ágnes elnök szereptévesztő érdekvédelmi politikájával közölte a kórháziak régi-új szakszervezeti elnöke.
Keresztesné Rajnai Zsuzsa elmondta, hogy választmányi döntéssel létrehozták a Kanizsai Kórházi és Egészségügyi Dolgozók Szakszervezetét (KEDOSZ), aminek az intézmény 920 alkalmazottja közül 480-an lettek a tagjai.
Hónapok óta érlelődött bennünk ez a szándék, mert elhibázottnak, sőt, szereptévesztőnek ítéljük Cser Ágnes EDDSZ-elnök érdekérvényesítő politikáját, ami miatt nálunk többen is kiléptek a szakszervezetből" hangsúlyozta Keresztesné Rajnai Zsuzsa. Indoklásához hozzáfűzte: az nem járható út, hogy az ágazatot érintő döntés-előkészítés idején hallgatunk", a meghozott döntések után pedig fenyegető szórólapokat osztogatunk". Hozzátette: egyenesen durva és valamiféle hatalommániás szereptévesztés egy kormány lemondását követelni".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?