Kimaradtak képzések a felvételi tájékoztatóból
Az egyetemek csak három nappal a szakkínálat megjelenése előtt tudták meg, hogy külön kérvényezniük kell, ha a következő tanévben is el szeretnék indítani igazgatásszervező szakjaikat - írja a Magyar Nemzet.
Bencze Mátyás, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi karának dékán-helyettese a lapnak elmondta: bár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemről szóló jogszabály rögzíti, hogy más intézményekben csak a közigazgatási miniszter engedélyével lehet ilyen képzést hirdetni, a tárcavezető tavaly nem élt ezzel a jogával, így úgy tudták, ezúttal is minden akadály nélkül elindíthatják a szakokat.
A külön engedélyeket január 23-ig bírálják el, így a hó végén megjelenő kiegészítésbe már bekerülhetnek a képzések.
Magyar Nemzet/pénzcentrum.hu
A külön engedélyeket január 23-ig bírálják el, így a hó végén megjelenő kiegészítésbe már bekerülhetnek a képzések.
Magyar Nemzet/pénzcentrum.hu
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?