kapubanner for mobile

Kínában egyre több a nő a vezetői posztokon

A világon Kínában vannak a legnagyobb arányban nők a vállalatvezetés magas pozícióiban - derült ki egy friss jelentésből, amely szerint ezeknek a posztoknak 51 százalékát töltik be nők - számolt be a nemzetközi nőnapra időzített összeállításában a China Daily című angol nyelvű napilap.

Az arányokban bekövetkezett változás jelentős, mivel az egy évvel korábbi felmérés alkalmával mindössze 25 százalékban képviseltették magukat a felső szintű menedzsmentben a nők. A világátlag jelenleg 21 százalék.

A Grant Thornton nemzetközi könyvelő cég által készített felmérés szerint Kínában a HR-igazgatók 81 százaléka, míg a pénzügyi vezérigazgató-helyetteseknek a 61 százaléka nő. A kutatók megállapították, ezek azok a posztok, ahol különösen szükség van a részletekbe menő ellenőrzés képességére, valamint a kommunikációs készségre.

A 200 kínai vállalatot vizsgáló tanulmányból az is kiderült, hogy az igazgatótanácsi tagságból a nők 21 százalékban részesednek; a globális átlag 19 százalék. A vezérigazgatók közül minden negyedik nő, ami jelentős emelkedés 2012-höz képest, amikor 9 százaléknyian töltötték be ezt a pozíciót.

A felmérés ugyanakkor megállapította, hogy Kínában több ágazatban még mindig nem indulnak egyenlő eséllyel a nők a férfiakkal. Egyesek szerint a kvóták meghatározása javíthatna a helyzeten, míg más szakemberek úgy vélik, a nők karrierjének módszeres egyengetése sokkal célravezetőbb lenne.

A világban a vezető beosztások 24 százalékát töltik be nők, tavaly ez az arány 21, míg 2011-ben 20 százalék volt - teszi hozzá elemzésében a Grant Thornton.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek