kapubanner for mobile

Kinek az ötlete volt a bírók nyugdíjkorhatárának leszállítása?

Giró-Szász András elnézést kért, amiért egy televíziós műsorban azt állította, hogy a Magyar Bírói Egyesület (Mabie) kezdeményezte a bírói nyugdíjkorhatár leszállítására vonatkozó rendelkezések meghozatalát - írja az InfoRádió.

A kormányszóvivő kedd este az ATV Egyenes beszéd című műsorában nyilatkozott. Az interjúban Giró-Szász András az Európai Bizottság által kifogásolt a bírói nyugdíjkorhatár 62. évre történt csökkentéséről többek között azt mondta, a Magyar Bírói Egyesület előterjesztése nyomán indította el ezt a munkát a kormány. Az egyesület számtalanszor konzultált a kormánnyal, és levelet küldött az Európai Bizottságnak, hogy szakmailag támogatják ezt a dolgot - fűzte hozzá. Utalt arra, hogy Magyarországon 2800 bíró van, ebből 1800 bíró tagja a Magyar Bírói Egyesületnek.

A Mabie viszont közleményében azt írja: az egyesület mint a bírák érdekképviseleti szervezete, "a leghatározottabban visszautasítja" Giró-Szász András kormányszóvivő azon állítását, miszerint a Magyar Bírói Egyesület kezdeményezte a bírói nyugdíjkorhatár leszállítására vonatkozó rendelkezések meghozatalát. Hozzátették: a Magyar Bírói Egyesület az alkotmányozás folyamatában nem vett részt. A nyugdíjkorhatár leszállítására vonatkozó szabályok ellen már az alaptörvény tervezetének ismeretében - csatlakozva a bírósági elnökök által elfogadott nyilatkozathoz -, az egyesület elnöke tiltakozott - hangsúlyozzák. Giró-Szász András kormányszóvivő elnézést kér az érintettektől.

InfoRádió
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek