kapubanner for mobile

Kinevezték a Yahoo vezetőjét

Kinevezték az amerikai Yahoo internetes cég új vezérigazgatóját, miután Jerry Yang alapító tavaly év végén lemondott erről a tisztségről. Az új vezér Carol Bartz, aki az Autodesket vezette tizennégy éven keresztül.

Az alapító továbbra is a cégnél marad, tagja lesz az igazgatótanácsnak. Yang korábban arról tett nyilatkozatot, hogy továbbra is a vezérigazgatói székben kíván maradni, de az igazgatótanácsra hatalmas nyomás nehezedett a részvényesek oldaláról a cég értékpapírjainak zuhanórepülése miatt.

Az 1994-ben alapított társaság 2003 óta nem ért ilyen keveset, mint most, jelenleg 12 dollár körül mozog részvényeinek értéke, pedig tavaly májusban a Microsoft még 33 dollárt adott volna a vállalatért értékpapíronként. Ezt az ajánlatot Yang 37 dollárt követelve elutasította, így az ügylet végül meghiúsult.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek