Kiöregedett a szakmából az amerikai légiirányítók többsége
Több, mint tizenkétezer embert akar felvenni a szövetségi légügyi hatóság, mert a légiirányítók háromnegyedét hamarosan nyugdíjaznia kell. Már most is túl kevés az ember a tornyokban, így lehet, hogy elkéstek a lépéssel.
A amerikai szövetségi légügyi hatóság (FAA) úgy döntött, hogy 12 500 új embert vesz fel és tanít be az elkövetkezendő néhány évben, írj a Los Angeles Times. A hatalmas létszámú utánpótlásra azért van szükség, mert a légiirányítók egy egész generációja vonul nyugdíjba tíz éven belül. Ahhoz, hogy a helyükre új embereket tudjanak állítani és ne omoljon össze az USA légiközlekedése, drasztikus lépésekre van szükség: az FAA a képzési időt a szokásos 3-5 évről 3 évesre rövidíti le, és az 56 éves nyugdíjkorhatáron túl is sokakat munkában kell tartania.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?