Kiosztották a családbarát munkahely díjait
Idén hetedik alkalommal részesítették a díjban azokat a cégeket, költségvetési szerveket, melyek erőfeszítéseket tettek, hogy dolgozóik könnyebben összehangolják munkájukat a családi élettel, és ez a törekvés vállalatvezetési szinten is megjelent.
A családbarát munkahely díjra ötven cég és intézmény pályázott az ország minden tájáról, a résztvevők között megtalálható a néhány fős kisvállalkozás, nagyvállalat, multinacionális cég, a költségvetési szervezetek között pedig egészségügyi- és gyermekintézmények, polgármesteri hivatalok, rendvédelmi szervek és közigazgatási hivatal is. A szaktárca közlése szerint, ezeken a pályázatokon keresztül szeretné bemutatni, mit tehetnek a cégek a dolgozókért. A pályázat a megfelelő munkakörülmények kialakítását, rugalmasságot, megértést a munkavállaló családi kötelezettségei iránt, lehetőség biztosítását a szakmai továbbfejlődésre és különböző extra juttatásokat vár el a cégektől.
A munkaidő rugalmas kezelése az egyik fontos pillére a családbarát munkahelynek. A rugalmas- vagy részmunkaidő és a távmunka főleg a nőknek, azon belül is a kisgyermekes anyáknak, illetve ápolást végzőknek lehet nagy segítség. A szakmai továbbképzést munkaadó és munkavállaló egyaránt fontosnak tekinti, a családbarát modell azonban arra helyezi a hangsúlyt, hogy a képzés munkaidőben történjen vagy családi programokkal egybekötve. Több cég rendelkezik egészségmegőrzési stratégiával, melynek alapja a prevenció. Az emberi erőforrás-gazdálkodás, a magas szintű juttatások, a baráti légkör kialakítása, a munkatársak közötti összetartás megteremtése csak néhány a további lehetőségek közül.
A pályázat tapasztalatairól készült elemzés hangsúlyozza, hogy a dolgozók jó közérzetéért hozott erőfeszítések meghozzák gyümölcsüket, az engedmények nem rontják a versenyképességet. A beérkezett anyagokból kitűnik, hogy a pályázó cégek szerint a legtágabb értelemben vett jó munkakörülmények fokozzák a munkavállaló kötődését a céghez, növelik a motivációt és ezen keresztül a teljesítményt, ezzel együtt csökken a stressz és a fluktuáció. A hazai törekvések az európai uniós elképzelésekkel összhangban zajlanak. Az Európai Bizottság a foglalkoztatás bővítése érdekében öt prioritást határoz meg a tagállamok számára. Ezek közül az egyik kiemelt cél a nemek közötti munkahelyi esélyegyenlőség javítása, és a munka-magánélet jobb összeegyeztethetőségét elősegítő lépések megtétele.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?