kapubanner for mobile

Kirúgták a Cinema egész szerkesztőségét

A Cinema című lap minden dolgozójának felmondtak. A kiadónál nem kommentálták a döntést.

A magazin főszerkesztőjét, szerkesztőjét, és egyetlen főmunkatársát egyszerre küldték el. Információnk szerint ugyanerre a sorsra jutottak a belsősökkel jó kapcsolatot ápoló külsős munkatársak is - írja legújabb számában a Marketing&Média.

Ugyan a lapot kiadó Geronia Hungary Kft-nél senki nem kívánt reagálni megkeresésünkre, de az elbocsájtott dolgozók szerint a személycseréket gazdasági okokkal indokolták.

A Geronia egy görög üzletember, Konstantionos Gerou tulajdonában áll, részben egy ciprusi cég, a Zemak Developments Ltd. közbeiktatásával.

A cég a Cinemán kívül még a Star és a Sorry című lapokat is gondozza, illetve az üzletember tulajdonában áll a Maxim magazin is, illetve a formailag a G-Publishing kiadóhoz kötött Napi Ász is. A lapok jövedelmezőségéről nem lehet sokat tudni (így közvetve a felmondás indokáról sem), de a Matesz adatai szerint a Napi Ász teljes terjesztet példányszáma a tavaly második félévben 25 ezer volt, a Star 71 ezres nyomott példányszámából pedig terjesztésre 41 ezer jutott, ezek alapján pedig valóban nem lehet kiemelkedő nyerségre következtetni. A Sorry és a Cinema adatai nem szerepelnek a terjesztésellenőrző szövetség táblázatában.

Már tavaly nyáron látszódott, hogy a lap bevételeivel gondok lehetnek. Júniusban ugyanis az akkori hirdetési vezetőt, Simon Zsuzsát „lefokozták”, és a cégnél key account managerként folytatta pályafutását. Korábbi pozícióját pedig Székely Zsolt foglalta el, aki korábban a Ringiernél látott el key account manageri pozíciót.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek