kapubanner for mobile

Kismamákat támogat a szegedi egyetem

A kismamák, kispapák számára szinte lehetetlen a kötött nappali tanulmányok folytatása, a levelező és távoktatásos képzések többsége pedig súlyos anyagi terheket ró a családra. A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar ezért 2009-ben is 30 százalékos kedvezményt biztosít az anyukák, apukák költségtérítéses képzéseire, és innovatív módszertani megoldásként a virtuális teret is felhasználja a kényelmes távoktatás érdekében.

images

A Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Kar továbbra is mindent megtesz annak érdekében, hogy megkönnyítse a kismamák gyermek melletti tanulási lehetőségeit. Az intézmény ezért - az előző évhez hasonlóan - 2009-ben is 30 százalékos kedvezményt biztosít a távoktatásos, illetve levelező képzéseken résztvevő költségtérítéses kismama-hallgatók számára. Mindez jelentős anyagi terhet vesz le a karra jelentkező fiatal szülő válláról, hiszen egy átlagos szak önköltségeit tekintve félévente csaknem hetvenezer forinttal kell kevesebbet fizetnie. Ráadásul a kedvezményt nem csak az anyukák, hanem a kicsivel otthon maradó apukák is igénybe vehetik, mint ahogy erre az idei évben is volt példa az egyetemen - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.

További segítséget jelent a távoktatásban résztvevők számára, hogy a Gazdaságtudományi Kar - szem előtt tartva „kismamabarát” céljait - innovatív módszertani megoldásként lehetővé teszi a Skype használatát, illetve kifejlesztette az úgynevezett CooSpace programot. A kar elektronikus oktatási rendszere olyan virtuális teret biztosít a hallgatók számára, mely alkalmazkodik az egyéni igényekhez, így a mamák vagy a papák tetszőleges időben tölthetik le az előadások anyagát, bármikor online konzultálhatnak tanáraikkal és csoporttársaikkal, valamint a tanulás és a vizsgázás ütemét is maguk szabhatják meg.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek