Kizárták Dúró Dórát a Jobbik frakciójából
Bizalomvesztés miatt kizárták Dúró Dórát a Jobbik országgyűlési frakciójából - írja az MTI.
Mirkóczki Ádám közölte: a frakció titkos szavazással, 20 igennel, 4 nemmel, valamint 1-1 tartózkodással és érvénytelen szavazattal döntött így.
Nem a véleménykülönbség, hanem a kongresszus után történtek miatt döntöttek így. Azzal ugyanis, hogy Dúró Dóra csatlakozott a Toroczkai László által alapított "platformhoz", legitimálta azt, amit bomlasztásnak tartanak - tette hozzá.
A Jobbik szóvivője közölte, hogy Toroczkai László tevékenysége számos etikai vétséget vet fel.
Kérdésre válaszolva Mirkóczki Ádám azt mondta, a bizalmi válság 2016-ban kezdődött, amikor Dúró Dóra férjét, Novák Előd akkori országgyűlési képviselőt kizárták a Jobbik parlamenti frakciójából.
A mostani lépést Gyöngyösi Márton frakcióvezető kezdeményezte - jelezte.
Mirkóczki Ádám kitért arra: jogilag a pártnak nincs lehetősége a mandátumot visszavenni, de a Jobbik képviselői esküt tettek arra, hogy ha az elnökség kétharmaddal úgy dönt, egy képviselő nem alkalmas a mandátumra, akkor azt visszaadja. Utalt arra, hogy szerdán tart ülést a Jobbik országos elnöksége. Dúró Dóra az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke, a frakció később dönt arról, ki tölti majd be ezt a pozíciót.
Közölte azt is, nem gondolja, hogy a jövőben újabb képviselőket zárnának ki a frakcióból.
MTI

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?