kapubanner for mobile

KKV szektor: nem lesz létszámbővítés

A mikro-, kis- és középvállalkozások döntő többsége az alkalmazottak létszámának stagnálásával számol, és a munkaerő-felvételben gondolkodó vállalkozások többségénél is csak néhány fős létszámbővítést valószínűsítenek - közölte a K&H Bank a GfK piackutatóval közösen végzett felmérésének eredményét csütörtökön.

A 700 vállalkozás vezetőjének megkérdezésével, tavaly december elején végzett felmérés azt mutatja, hogy az elmúlt negyedévhez képest csupán 1 százalékponttal, 17-ről 18 százalékra nőtt azoknak a kkv döntéshozóknak az aránya, akik 1-4 fővel tervezik növelni a dolgozók létszámát. A 4 főnél több munkaerőt felvenni szándékozó vállalkozások aránya továbbra is 5 százalék, miközben 9 százalék azon vállalkozások aránya, akik leépítésben gondolkodnak. A vállalkozások több mint kétharmada változatlan létszámmal számol.

Az ipari cégek közül tervezik legtöbben, hogy növelik a dolgozók létszámát, míg legkevésbé a mezőgazdaságban számolnak munkaerő-felvétellel.

A tanulmány megállapítása szerint fontos tényező lehet a kkv-k foglalkoztatásának bővülésében az az 5 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett, a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatását szolgáló pályázat, amelyre csütörtöktől lehet benyújtani a pályázati dokumentációkat.

A Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára szerdán jelentette be, hogy ötmilliárd forint keretösszeggel munkahelyteremtő pályázatot írt ki a kormány, a támogatásra mikro-, kis- és közepes vállalkozások pályázhatnak 2011. március 31-ig.

Czomba Sándor ismertette: az alaptámogatás mértéke a tavalyi 800.000 forint után az idei pályázaton 1,2 millió forint lesz új munkahelyenként, ehhez adódnak hozzá a különböző kiegészítő támogatások. A hátrányos helyzetű kistérségekben, településeken új munkahelyenként további 150.000, a leghátrányosabb helyzetű térségekben 300.000, regisztrált álláskereső alkalmazása esetén 500.000, roma munkavállaló alkalmazásakor pedig újabb 200.000 forint támogatás jár a vállalkozásnak.

A várakozások szerint a most kiírt pályázattal 2.700-3.000 új munkahely jöhet létre, ezenkívül további 5.000-6.000 munkahely megőrzése válik lehetővé.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek