Klinghammer szerint színvonalemelésre van szükség a felsőoktatásban
Mindenáron való színvonalemelésre van szükség a felsőoktatásban – jelentette ki Klinghammer István, felsőoktatásért felelős államtitkár csütörtökön Szegeden.
Az államtitkár kifejtette, a felsőoktatás tömegesítése rövidtávon megoldást kínált a munkaerő-piaci gondok megoldására, azonban a folyamat a képzés szerkezetének torzulásához vezetett. Ma is fiatalok ezrei jutnak piacképtelen végzettséghez, miközben a műszaki és a természettudományos területen nincs elég hallgató.
Klinghammer István hangsúlyozta: sürgetően szükség van olyan lépésekre, amelyek megakadályozzák, hogy fontos képzési formák kiessenek az oktatás struktúrájából, különben nem lesz megfelelően képzett munkaerő a gazdasági növekedéshez.
Hozzátette, az állam feladata a képzési szakok intézménytípusokhoz rendelése. Meg kell határozni, mely intézmények azok, amelyek a naprakész tudásanyag átadásával szakembereket képeznek a mezőgazdaság, az ipar, a szolgáltatások és a közigazgatás számára, illetve amelyek ezen túllépve nemzetközi szintű tudományos műhelyként működnek – mondta az államtitkár.
Közölte, okosan és célirányosan kell felhasználni a rendelkezésre álló forrásokat, s a tömeges képzés nem mehet a tehetséges hallgatók oktatásának rovására.
A kétnapos szegedi rendezvényt a MELLearN (Magyar Egyetemi Lifelong Learning Network) – Felsőoktatási hálózat az életen át tartó tanulásért Egyesület szervezte.
- 2026.04.23BGE Állásbörze SPÓROLJ IDŐT ÉS ENERGIÁT! Érd el a BGE összes karának hallgatóit egyetlen nap alatt!
Részletek
Jegyek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
Az Oktatási Hivatal közlése szerint február 15-én éjfélig lehet jelentkezni az ősszel induló alap-, osztatlan és mesterképzésekre, illetve... Teljes cikk
Indul a "három az egyben" képzés, amelyben összekapcsoljuk a kiváló technikumokat és egyetemeket, és a technikumi képzés erősségeire támaszkodva... Teljes cikk
A május-júniusi érettségi vizsgákra február 16-ig lehet jelentkezni. Az érettségizők rendes, előrehozott, szintemelő, kiegészítő, ismétlő,... Teljes cikk
- "Gratulálunk, megkapta az állást!" – de mostantól kevesebbet keres 6 napja
- Employer branding a csúcson: amikor a természet formálja a vállalati kultúrát 1 hete
- A dolgozók diktálnak? Így változik meg a balatoni munkaerőpiac 1 hete
- KSH: 66 ezerrel csökkent a foglalkoztatottak átlagos létszáma 2 hete
- Jogszerű a szünet ledolgoztatása, és jár pótlék a munkaidőn kívüli készenlétért? 2 hete
- Azonnali hatályú felmondásnál jár végkielégítés? 2 hete
- Visszakövetelhető a munkabér tanulmányi szerződés megszegése esetén? 2 hete
- A súlyosan korlátozottak foglalkozásai nemek szerint - grafikon 2 hete
- 20 állás, ami iránt legjobban nő a munkaadói igény 2026-ban 2 hete
- A súlyosan korlátozott dolgozók foglalkozásai a korlátozottság területe szerint - grafikon 2 hete
- Megéri még diplomát szerezni? Kiderült, miért nem fizetik meg a tanulást 3 hete

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?