kapubanner for mobile

Komoly élőmunkát igényel az egyre népszerűbb biogazdálkodás

Ma már se szeri, se száma a bioélelmiszereket reklámozó híreknek, recepteknek. Szakértők szerint rövid időn belül akár meg is lehetne többszörözni a termelésbe bevont területek nagyságát, és a különböző foglalkoztatási, szociális programokban jelentős szerephez juthat az élőmunka-igényes biotermelés - írja a Világgazdaság.

Bár az igaz, hogy bővül az egészséges élelmiszerek rajongótábora, messze vagyunk még attól, hogy ideálisnak lehessen mondani a hazai biogazdálkodás arányát. Mint Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. ügyvezetője a Világgazdaságnak elmondta, jelenleg 120-130 ezer hektáron folyik ökogazdálkodás Magyarországon, ez a teljes művelésbe vont terület 2,4 százaléka. Az Európai Unióban ez az arány átlagosan fölötte van az 5 százaléknak, a legjobbak - így például Ausztria - a 20 százalék körüli arányt közelítik.

A szakember kívánatosnak tartaná a tízszázalékos hányad elérését. Ez nem irreális terv, főleg, ha sikerül kiaknázni a hazai és uniós pályázatokban rejlő lehetőségeket. Roszík Péter sokat vár a készülő új vidékfejlesztési stratégiától is, melynek most zajlik a társadalmi vitája. Úgy látja, a különböző foglalkoztatási programokban, a szociális földprogramokban is jelentős szerephez juthat a biogazdálkodás. Ez a típusú termelés ugyanis igencsak komoly élőmunkát igényel. A kormányzati tervek szerint egyébként 2015-re 200 ezerre nőhet, s további öt éven belül akár 350 ezer is lehet a hazai bioterületek nagysága.

Világgazdaság
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek