kapubanner for mobile

Komoly káosz jöhet a francia vasúton – ezt követelik a dolgozók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Jelentős fennakadások várhatók szerdán a vasúti közlekedésben Franciaországban, miután az állami vasúttársaság (SNCF) négy reprezentatív szakszervezete 24 órás sztrájkra szólított fel annak érdekében, hogy moratóriumot érjen el a verseny megjelenésére a vasúti szektorban.

Komoly káosz jöhet a francia vasúton – ezt követelik a dolgozók

"Fennakadásokra lehet számítani a TGV (szuperexpressz) vonatoknál Franciaországban, illetve az európai országok irányába, háromból átlagosan kettő fog közlekedni, míg az Intercity járatok fele indul el, a regionális forgalomban pedig jelentősen fennakadások lesznek, főleg Párizs környékén, a legtöbb vonalon" - olvasható az SNCF közleményében.

A folyamatban lévő átszervezések és a leányvállalati kiszervezések leállításán kívül, amelyek "egészségügyi és szociális válságokat" okoznak a vasutasok körében, a szakszervezetek általános béremelést is követelnek.

Szerintük a 2026-ra elért béremelések messze nem kompenzálják a közel-keleti háború február végi kitörése óta tapasztalt inflációt.

A szakszervezetek kiemelték, hogy2026 elején 13 munkavállaló lett öngyilkos, ami még soha nem fordult elő a vasutasok körében.

A szakszervezetek elsősorban az SNCF-nél létrehozott vagy létrehozás alatt álló számos leányvállalatot kifogásolják.

A folyamat válasz a régiós igényekre, amelyek szeretnék növelni a a vonatok számát a jobb ellátás érdekében, a költségek csökkentése mellett.

A vezetőség elismeri, hogy az állami vállalat teljes átalakuláson megy keresztül, de visszautasítja a szakszervezeti érveket, arra hivatkozva, hogy "több hónapja konstruktív és nagyon tartalmas társadalmi párbeszédet folytat".

  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek