"Konszolidáció és koncentráció zajlik a cégvilágban"
Februárban 4153 cég szűnt meg Magyarországon, az első két hónapban pedig összesen 8367. Ilyen rossz évkezdetre még sohasem volt példa. Két éve 4293, tavaly pedig 6109 céget töröltek az év első két hónapjában - írja a Népszabadság.
- Továbbra sem arról van szó, hogy veszélyben lenne az ország gazdasága, inkább azt látjuk, hogy konszolidáció és koncentráció zajlik a cégvilágban - mondja Tóth Tamás, a kutatást készítő Opten igazgatója.
Mivel most a törlésekhez nem társul komoly gazdasági visszaesés, miként 2008-ban.
Az Opten kedvező változásként tartja számon, hogy a felszámolás után megszűnő társaságok aránya az összes törölt vállalkozáson belül néhány év alatt 70 százalékról 40 százalékra csökkent. - Ez azt jelenti, hogy a mostani nagyszámú megszűnésnek kisebb a közvetlen gazdasági kára, mint amennyit néhány évvel ezelőtt feleennyi megszűnés okozott - magyarázta Tóth Tamás.
Ezzel párhuzamosan a cégalapítási kedv sem emelkedett. - Lassan ott tartunk, hogy feleannyi vállalkozást jegyeznek be havonta, mint amennyi megszűnik, így gyorsul a működő cégek számának csökkenése. De ez talán jól is van így - mondja az Opten igazgatója.
Népszabadság

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon