kapubanner for mobile

Kontroll a munkahelyen - mit lehet és mit nem?

A munkáltatók egy része minél részletesebben szeretné tudni, alkalmazottai mivel töltik ki munkaidejüket. Ennek felderítésére valaki a munkatársak e-mail és internet használatát követi nyomon, mások a telefonhívásokat listáztaták ki, és az sem ritka, hogy kamerák segítségével figyelik a kollégák minden percét. Pedig az ellenőrzés csak előzetes tájékoztatással lehetséges, hívásokat listáztatni pedig egyoldalúan nem lehet


"A munkáltató belenézhet az e-mailezésbe, megnézheti, munkaidőben milyen oldalakat látogattunk az interneten, a munkahelyi számítógépen lévő dokumentumokat is megvizsgálhatja, és figyelhet minket akár több kamerával is. De csak abban az esetben teszi ezt jogszerűen, ha a megfigyelés és nyomonkövetés tényéről tájékoztatta a munkavállalókat. Tehát ha a dolgozók tudnak arról, hogy felvétel készül róluk, illetve hogy dokumentumaikba, leveleikbe, internet használatukba belelátnak" - mondta el Sipos Márta, munkajogász.

A kamera

Előfordul, hogy a dolgozókat kamerával figyeli a mindent tudni akaró főnök.
Mint az adatvédelmi biztos honlapján található tájékoztatóból kiderül, ebben az esetben tájékoztatnia kell a kollégákat a felszerelésről. Ez azonban nem elegendő, informálnia őket arról is, hogy rögzítik-e illetve tárolják-e majd a kamerák által felvett képet, és ha igen, milyen célból. "A vezetőnek azt is el kell mondania, hogy ki férhet hozzá a képekhez, és hogy meddig tárolják azokat" - tette hozzá Dr. Sipos Márta munkajogász.

A kamerák felszereléséhez mindemellett a dolgozók hozzájárulása szükséges. Ha ezt nem kapja meg a munkáltató, akkor csak olyan kamerarendszert használhat, amelynek képein nem ismerhetők fel az érintettek, azok alapján a munkatársakat azonosítani nem lehet.

Nem árt tudni egyébként, hogy a kamerával megfigyelteknek joguk van megtekinteni a róluk készült felvételeket, és ha úgy látják jónak, kérhetik azok törlését is.

A számítógépen tárolt adatok

Ha a munkáltató személyes használatra adta a számítógépet, az érintett hozzájárulása nélkül nem ismerheti meg az azon tárolt személyes jellegű anyagokat. A munkahelyi számítógépen tárolt adatokba a dolgozók beleegyezése nélkül is belenézhet - de csak ha előzetesen tudatta velük, hogy egy ilyen ellenőrzésre gyakorlatilag bármikor sor kerülhet, viszont előtte közölnie kell a dolgozókkal az ellenőrzés várható időpontját, ilyen esetben az nem jöhet váratlanul.

Elektronikus levelezés

Az elektronikus levelezés tekintetében különbséget kell tenni az alkalmazott személyes használatára adott és a cég ügyeinek intézését szolgáló e-mail címek között.
Míg a vezető a cég ügyeinek intézésére szolgáló postafiókba/e-mailekbe bármikor betekinthet, addig a csak az érintett munkavállaló számára hozzáférhető postafiókba kizárólag a dolgozó hozzájárulásával teheti meg.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek