kapubanner for mobile

Kónya Péter lemondott a sztrájkbizottság vezetéséről

Lemondott a rendészeti szervek sztrájkbizottságának vezetői tisztségéről Kónya Péter. A sztrájkbizottság új vezetője Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke lett.

Kónya Péter az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a döntését úgy indokolta: "a kormány tervezett intézkedéscsomagjának elfogadhatóságával kapcsolatban olyan többségi vélemény alakult ki a sztrájkbizottságban, amely számomra emberileg nem vállalható".

A Hivatásunk Védelmében elnevezésű sztrájkbizottság távozó elnöke közleményében tájékoztatott arról is, hogy információi szerint Orbán Viktor miniszterelnök egyéb elfoglaltsága miatt jövő hétfőről csütörtökre tette át az egyeztetés időpontját.

Kónya Péter emlékeztetett rá, hogy az egyeztetéseken részt vevő szervezetek vezetői által kialakított többségi véleményt kellett mindig képviselnie. Az elmúlt napokban kialakított többségi vélemény azonban a lelkiismeretével összeegyeztethetetlen - tette hozzá.

Közleményében hangsúlyozta, hogy mindig is a konfliktusok tárgyalásos rendezésének híve volt, "ugyanakkor olyan tárgyalást, ahol jégre viszik az egyik felet, míg a másik a száraz parton áll", nem tud támogatni.

Kónya Péter lemondásának okait bővebben kifejteni az általuk képviselt állomány érdekeit szem előtt tartva, a tárgyalások lezárásáig nem kívánja - zárul a távozó szakszervezeti vezető pénteki közleménye.

Árok Kornél, a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy ő lett a sztrájkbizottság új vezetője.



  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek