kapubanner for mobile

Körös Volán: megegyeztek a bérekről

Megegyeztek a Körös Volán Zrt.-nél a szakszervezetek a munkaadóval az idei bérekről, így elmarad a csütörtökre meghirdetett sztrájk - közölte a vállalat vezérigazgatója szerdán az MTI-vel.

Szarvas Péter elmondta: a vállalat menedzsmentje és a szakszervezetek végül "komoly vita után" abban maradtak, hogy betartják az Országos Érdekegyeztető Tanács által korábban elfogadott bérajánlást, ezen felül a béren kívüli juttatást a dolgozóknak havi 18.700 forintról 23 ezer forintra emelik.

A vezérigazgató vállalhatónak nevezte kompromisszumot, mert a megemelt juttatás nem fogja veszélyeztetni a társaság 2010-es gazdálkodását.

Hoffmann Antal, a cégnél működő egyik munkaadói érdekképviselet, a Békés Megyei Közlekedési Szakszervezet elnöke korábbi bejelentése szerint a megegyezés hiányában csütörtökön, a hajnali műszakkezdéstől reggel nyolc óráig tartottak volna sztrájkot a megyében a helyi és helyközi járatokon.
  • 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!info button Részletek ticket button Jegyek